Átadták a szenci alapiskola új étkezdéjét

Szenc AI-étkezde
SZENC |

A tanév második hetétől az új étkezőben ebédelhetnek a szenci alapiskolások. A projekt a szülők segítségével valósult meg.

Májusban kezdődött az építkezés és ma már az új étkezdében fogyaszthatták ebédjüket a Szenczi Molnár Alapiskola tanulói, pedagógusai és alkalmazottai. Az új helyiségre azért volt szükség, mert közel háromszáz fő étkeztetését kell megoldania az intézménynek, amelyre az eddigi 45 fő befogadására alkalmas étterem kapacitása nem volt elegendő. 

„Volt egy menetrend, melynek alapján hat turnusban fogyasztottuk el az ebédet, de ha bármilyen program adódott, máris felborult a rend. Mindent ehhez kellett igazítani, így nem lehet tanítani. A gyerekek többsége nem evett levest, hogy gyorsan meg tudja enni az előírt időpontban az ebédet. Hatalmas segítség ez nekünk, nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ez a probléma megoldódott, hiszen közel 100 fő elfér az új étkezdében” 

– mondta el lapunknak Matus Mónika, az iskola igazgatója. 

Klenovics Gábor, a Szenci Városi Hivatal kisebbségi ügyekkel és határon átnyúló együttműködésekkel foglalkozó polgármesteri megbízottja hangsúlyozta, nagy lépéselőnyt jelentett, hogy az iskola kész projekttervvel fordult az önkormányzathoz. Az iskola volt, illetve jelenlegi tanulóinak szülei, Straňák Andrea és Zsolt, valamint Mihálek Gábor építészek már tavaly elkészítették a terveket. 

„Jelentősen lerövidült így a megvalósítás időtartama, egyszerűsödött a folyamat és a kiadások is alacsonyabbak voltak. Maga az építkezés két és fél hónapig tartott, a projektterv elkészítésétől a megvalósításig szűk egy év telt el. A város polgármestere, Pavol Kvál és a képviselő-testület tagjai is pozitívan álltak az egészhez. Máskor is és most is hangsúlyozták, hogy nagyon tetszik nekik az iskola hozzáállása, mert ha szüksége van valamire, mindig már kész megoldási javaslattal áll elő” 

– fogalmazott. A város költségvetéséből 150 ezer eurót fordítottak az új étkezde megépítésére. Az egyik tervezőtől, 

Straňák Andreától megtudtuk, a tervek úgy készültek, hogy ha szükséges lenne, akár beltéri, akár kültéri tantermet is ki lehetne alakítani az étkezde tetején. A 70 négyzetméter alapterületű építményt statikailag is úgy alakították ki, hogy szükség esetén ki lehessen bővíteni, a felső korlát is ennek megfelelően készült. Matus Mónika hozzátette, mivel az iskolában nincsenek szabad tantermek, ezért ha megfelelő pályázati kiírást találnak, szeretnének kültéri tantermet és a jövőben akár egész emeleti részt is kialakítani a tetőn.

Az új étkezde tágas, nagy ablakai vannak. Az iskola épületének homlokzati részéhez építették hozzá, nagyon jól belesimul a környezetbe. 

„A 90 évvel ezelőtt épült iskolát Halzl József építészmérnök, a Rákóczi Szövetség örökös tiszteletbeli elnökének édesapja kezdte építeni. Az eredeti tervek alapján egy klasszikus, homlok- és ablakdíszekkel díszített épület lett volna, de id. Halzl József időközben meghalt, a család Budapestre költözött, a pozsonyi építő vállalat Bauhaus stílusban fejezte be az építkezést, mert ez volt akkor a legegyszerűbb, leggyorsabb, legolcsóbb megoldás. Mivel történelmi épület, ezért nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az új rész stílusában ne tűnjön ki a meglévő épületből” 

– egészítette ki az iskolaigazgató. Az új épületrész körül még hátravan a parkosítás, amit a szülői szövetség tagjai vállaltak. Két gyorsan növő fát ültetnek el hamarosan az udvaron, hogy a májustól őszig tartó forróság elviselhetőbb legyen.

Szenci alapiskola - étkezde
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?