Németországban a parlament megszavazta az autópályadíjat

MTI-HÍRBerlin.

MTI-HÍR

Berlin. A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken elfogadta a külföldieket terhelő autópályadíjról szóló törvényt, amely szerint 2016-tól a német autópályák használatáért fizetni kell a személyautóval vagy lakókocsival közlekedőknek.

A németeket elkerüli

a sztrádadíj

A törvény alapján a Németországban üzemben tartott személygépkocsik és lakóautók tulajdonosainak nem jelent új terhet a díj, mert ugyan automatikusan éves matricát kell váltaniuk, de ennek összegével megegyező kedvezményt kapnak a gépjárműadóból.

Az úgynevezett infrastrukturális járulék így csak a külföldieknek pluszteher. A kormány számításai szerint évente több mint 510 millió euró bevétel keletkezik a járulék révén.

A külföldi autósok 10 napra 5, 10 vagy 15 euróért vásárolhatnak autópálya-matricát a motor hengerűrtartalmától és károsanyag-kibocsátástól függően, míg a 2 hónapra szóló matrica 16, 22 vagy 30 euróba kerül. Az éves díjat ugyanúgy a kocsi környezetvédelmi besorolása alapján állapítják majd meg.

A nagykoalíció szavazataival elfogadott törvényjavaslat záró vitájában Alexander Dobrindt közlekedési miniszter kiemelte, hogy az autópályadíj igazságos szemléletváltozást jelent, hiszen a közlekedési infrastruktúra finanszírozási rendszere elmozdul a használatalapú finanszírozás felé, míg eddig kizárólag az adóbevételből fedezték a költségeket, vagyis mindenkinek fizetnie kellett, függetlenül attól, hogy használta-e az autópályákat.

Az ellenzék szerint az autópályadíj hátrányos helyzetbe hozza a külföldieket, ami ellentétes a diszkriminációt tiltó uniós joggal. „Kínos nap ez Németországnak”, hiszen törvénybe foglalták a bajor konzervatív CSU kocsmai törzsasztaloknál zajló vitákat idéző lózungjait” – mondta Anton Hofreiter, a Zöldek vezérszónoka. Hozzátette, hogy az autópályadíj hatalmas bürokráciával jár, ezért a kormány a legjobb esetben is csak a rendszer fenntartásához szükséges bevételt éri majd el.

A külföldi autósokat terhelő sztrádahasználati díj bevezetése a CSU – az Angela Merkel vezette CDU testvérpártja – nyomására került a koalíciós szerződésbe. A bajor konzervatívok arra hivatkoznak, hogy a német autósoknak Európában szinte mindenütt fizetniük kell az autópályák használatáért, a külföldiek viszont ingyen autózhatnak a német sztrádákon, ami szerintük tarthatatlan állapot.

Perrel fenyegetőző osztrákok

Az osztrák konzervatív ÖVP egyik vezető közlekedési szakpolitikusa, Claudia Schmidt európai parlamenti (EP) képviselő a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak korábban elmondta, Ausztria várhatóan perre megy Németországgal, ha a Bundestag elfogadja a javaslatot. Ausztriában mindenkinek egyformán fizetnie kell az autópályák használatáért, a tervezett német rendszer viszont csak a külföldieket terhelné meg, ami egyértelműen diszkrimináció – vélekedik az osztrák politikus.

Hangsúlyozta, hogy az uniós joggal teljes mértékben ellentétes megoldás helyett inkább arra kellene törekedni, hogy az EU-ban működő 24 különböző autópályadíj-rendszert végre felváltsa egy közös, egységes szabályokon alapuló díjfizetési rendszer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?