A magyar mezőgazdászok szolgálatában…

Ollári

A Szlovákiában egyre bővülő falugazdász-hálózat ma már egy biztos pont a hazai magyar gazdák életében. A Szlovákiai Agrárkamara háttértámogatásával mindig naprakész információkkal és tanáccsal látják el a termelőket. A falugazdász munkájának tavalyi eredményeiről és az idei év várható kihívásairól Ollári Adrianna komáromi falugazdászt kérdeztük.

Milyen kiemelkedő eseményekben vett részt tavaly?

A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program különösen közel áll a szívemhez. Ennek keretében 2021-ben a komáromi járásbeli gazdák lényegesen nagyobb mennyiségben adományoztak búzát az előző évhez képes. Míg 2020-ban 6 t, 2021-ben 14,80 t búzaadomány érkezett, amit a környékbeli magyar iskolák és óvodák, valamint egyházközségek kapták meg. Összesen 21 szervezet részesült az adományból. Az adományozók közül fontos megemlítenem Takács Zoltánt és családját, valamint a Sunflower vállalatot, akik nagyban hozzájárultak a program sikeréhez. Továbbá a gútai malom flexibilis hozzáállását és segítőkészségét a liszt kiosztásában. A falugazdász összekötő személyként vesz részt a programban az adományozó és adományozott közt.

Tavaly sikerült megrendezni az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt. A Szlovákiai Agrárkamara zászlaja alatt a falugazdászok is részt vettek a szervezésben és segítettek megtölteni a felvidéki standot az itteni termékekkel. Helyet kaptak itt a lakszakállasi Lakatos Zsuzsa tésztái, a madari Szabó méhészet mézborai, a hetényi Szuh pincészet jégbora, a búcsi Fodor Tünde mézei, a marcelházai McLlyod´s biocsipszei, a pati Pemak mákos termékei, a komáromi Hájasék csalamádéi, savanyúságai, de Rancsó Andrea kézművestermékei is kiállásra kerültek. A kultúrműsorban fellépett a martosi néptánccsoport.

Tavaly két vándorbölcső és pólya érkezett hozzánk Magyarországról. Az „Agrár-Vándorbölcső” annak a jelképe, hogy a gyermeket vállaló család mellett ott áll egy közösség, amely szeretettel és bizalommal támogatja a magyar újszülötteket és családjaikat. A vándorbölcső apró lakói kifejezetten a mezőgazdaságból ill. élelmiszer-előállításból élő agrárcsaládok köréből kerülnek ki.

A törvényeket, rendeleteket, javaslatokat illetően melyek voltak a tavalyi év kihívásai?

A 2021-es év rendkívül turbulens volt. A Szlovákiai Agrárkamara közbenjárásával több törvénymódosítást és javaslatot véleményeztünk az év folyamán, többek között a mezőgazdászok tevékenységére vonatkozó 2023–2027 közötti stratégiai tervet. Munkánk része, hogy tapasztalatainkat, illetve a gazdák véleményét továbbítsuk a Szlovákiai Agrárkamara felé, akik mindezt összehangolva prezentálják a mezőgazdasági minisztérium előtt. Több ízben sikerült a gazdák javaslatait beleépíteni az adott témakörbe, ezért is fontos a falugazdászokkal való együttműködés. Bátorítanám a gazdákat, hogy aktívan kommunikáljanak falugazdászokkal, hisz csak közösen tudunk eredményt elérni.

Tavaly a Szlovákiai Agrárkamara megbízatást kapott az agrárminisztériumtól, hogy segítsenek az adatgyűjtésben. A falugazdászok járásonként jelentést készítettek a régiókban előforduló károkról (vadkár, természeti károk), geotermális kutak állapotáról, valamint a juhtenyésztés állapotáról. Rendkívül hasznosnak tartom az ilyen feladatokat, hiszen mi falugazdászok a gazdák közt vagyunk és pontosabb, átfogóbb képet tudunk adni az ágazatot érintő helyzetről, problémákról.

Melyek az idei év legfontosabb feladatai?

Jelenleg 2 pályázati felhívásban pályázhatnak a mezőgazdászok. Az egyik a mezőgazdasági vállalkozások tárgyi eszközeibe történő beruházás támogatása a speciálisnövény-termesztés és állattenyésztés területén. A másik a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és mezőgazdasági termékek forgalmazásával kapcsolatos beruházásokhoz nyújtott támogatás. 2022-ben várjuk a kiírást a kezdő támogatással kapcsolatosan a fiatal gazdálkodók számára, valamint a kezdő támogatást a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztéséhez. A 2021-es évben sajnos korlátozni kellett a személyes találkozásokat. A gazdákkal leginkább telefonon vagy e-mailben kommunikálhattunk. Bízom benne, hogy idén újra szervezhetünk gazdatalálkozókat. Idén a legnagyobb feladatunk egyike az új stratégiai terv bemutatása a gazdáknak. Az új tervezési időszakra fel kell készítenünk a termelőket, ugyanis jelentős változások lesznek, ami a támogatási rendszer felépítését illeti. Ez számunkra is kihívás, ugyanis a dokumentum nagyon terjedelmes, fontos, hogy a felvidéki gazda megismerje a tartalmát.

Czigler Mónika

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?