Zűrzavar az új földtörvény körül

Egyes vélemények szerint hasonló szolgálat volt az MKP részéről a 180/1995. számú földtörvény módosításaként született 503/2003. sz. törvénytervezet tavaly őszi benyújtása is. A jogszabály két alapvető kérdéskörrel foglalkozik: az elkobzott földek restitúciójával, valamint a mind ez ideig magánkézben lévő, úgynevezett nevesítetlen földek államosításával.

Az ilyen birtokok kategóriájába azok a földterületek tartoznak, melyeket a beneši időszakban különböző okok miatt nem sikerült elkobozni, s a kommunista diktatúra évei alatt sem sajátították ki őket jogerősen. Az ilyen földterületek tulajdonviszonya – noha az 1965-ben bevezetett tulajdonilap-rendszer nem tudta beazonosítani tulajdonosuk lakhelyét, illetve személyi számát – a mai napig folyamatos, megszakítatlan. A törvény azonban úgy rendelkezik, hogy azok a parcellák, amelyek tulajdonosa jövő szeptemberig egy új tulajdoni lap kiállításával nem erősíti meg tulajdonjogát, az államra, majd az illetékes önkormányzatra szállnak. Vagyis a könyörtelen államosítás sorsára jutnak. Kérdés marad azonban, hogy az MKP részéről tudatosság, vagy inkább tudatlanság áll az 1995-ben fogant mečiari alapgondolat új köntösbe való bujtatása mögött.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ismeretlen (sic!) tulajdonosú földterületek községi tulajdonba kerüljenek a földtulajdon kérdésének törvényes rendezésére biztosított határidő lejárta után (2006-ig).” (az MKP programjából)

A gazdaságpolitikai testület ártatlanul hangzó, szlogenszerűen ismételgetett mezőgazdasági programpontja („községi tulajdon”) óvatos becslések szerint is mintegy 600 milliárd koronától szabadítja meg a földtulajdonosokat. (Viszonyítási alapul a Kia zsolnai autógyára esetében felajánlott 100 koronás négyzetméterenkénti árat vettük.) Tavaly decemberi adatok szerint Szlovákia területén csaknem 600 ezer hektár nevesítetlen föld található, a tulajdonosok száma pedig akár a több százezret is elérheti.

De hasonló sikereket könyvelhetnek el az új földtörvény alkotói a restitúció terén is. A jogszabály többször és erőteljesen hangsúlyozott eleme, hogy 1948 előtt történt jogsértések orvoslását is lehetővé teszi. Az eddigi tapasztalatok viszont azt mutatják, ez nem így van. A törvény szövege ugyanis vagylagos: így is és úgy is értelmezhető. Tisztázásképpen érdemes lenne megtudni, hogy a január óta elindított restitúciós eljárások közül vajon hány végződött sikerrel.

Hogy rövidre fogjuk: az új földtörvény körül teljes a zűrzavar. Annak pedig, hogy a felmerülő problémákkal kapcsolatban miért nem folyik intenzív és nyilvános eszmecsere, csupán egyetlen oka lehet. Ludwig Wittgenstein osztrák filozófus híres tételével szólva: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”