Visszapillantó (tévés) filmtükör

A mai televíziós képernyőn ugyancsak mosolyra késztetően elevenedett fel az a korabeli pesti strandjelenet, amelyben feltűnik Ruttkai Éva kecses alakja. Az akkor harmincadik életévébe lépő művésznő alakításából szinte áradt a filmbeli – legalább egy évtizeddel fiatalabb – pesti lány elbűvölő bája. S ennek még mai szemmel sem árt az a rajta levő fürdőruhának nevezett ruhadarab, mely a mostani divat szerint leginkább török bugyogóra emlékeztet. Ehhez hatásos aláfestésül szolgáltak az Irodalmi Újságban megjelent Szabó Pál-írásból vett idézetek, melyek felháborodva minősítik azokat az állapotokat, amikor eléggé el nem ítélhető meztelenkedés folyik – ama fürdőruhát is beleértve – a vizek partján, vagy a kicsapongó életvitelnek olyasfajta kárhoztatása, melyben elmosódik a határ a fesztelen szórakozási hajlam és a züllöttség között.

A Máriássy házaspár filmje két pesti munkásfiatalról szól, akik egy házban felnőve akkor veszik észre, hogy a serdülőkort átlépve érzelmi áramkör alakult ki közöttük, amikor a fiú bevonul katonának. S amikor szabadságot kap, az epekedve várt találkozásra sietve azzal kell szembesülnie, hogy szerelme időközben rossz társaságba keveredett, és már szinte a züllés határára sodródott. Ettől kezdve a pár napos együttlét alatt a fiúban viaskodik egymással az erkölcsi tartás a szerelmi szenvedéllyel, a lányban pedig a felelőtlen, gondtalan életmód csábítása a fiú érzelmeinek mindinkább magával ragadó vonzerejével. Végül is fe-lülkerekedik az egymáshoz tartozás kiteljesedésének perspektívája. Mindez a filmben, a korábbi évek hamis pátoszával és olcsó sematizmusával szemben emberközeli, az életteli közvetlenség közegébe ágyazódva történik, miközben magához az ábrázolásmódhoz a Nagy Imre nevéhez kötődve kibontakozott „új szakasz” politikája és béklyóktól szabaduló művészetszemlélete adott ösztönzést. Az akkori magyar filmek ábrázolásmódját mind Magyarországon, mind külföldön az olasz neorealizmushoz kezdték hasonlítani.

Szabó Pál alighanem maga is belső vívódásokkal küszködve reagált a filmre. Minden bizonnyal a szegényparaszti létből magával hozott erkölcsi puritánság, a fiatal nemzedék jövője miatti aggódás, a filmbeli látlelethez társított, a fiatalság egészére rossz fényt vető felnagyított veszélyforrás képzete és a biztató jövőkép erőltetésének szándéka keveredett megnyilatkozásában.

A Máriássy házaspár alkotása rendkívüli érdeklődéssel találkozott az akkori Csehszlovákiában is, amikor az 1956-os Karlovy Vary-i filmfesztivál díjnyertes alkotása lett. A film sok tekintetben valóban spontánul lelkes fogadtatásába azonban alighanem beleszólt a hatalom is. A csehszlovákiai politikai vezetés a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX., a sztálinizmust leleplező és egyfajta hruscsovi „olvadást” elindító kongresszusa által kiváltott hatás letompítására, sőt ellehetetlenítésére törekedve beleütközött az írók ellenállásába. A pozsonyi és a prágai írókongresszuson már az írókat a társadalom lelkiismeretének kikiáltó megnyilatkozások is elhangzottak. Ebben a helyzetben a hatalom úgy igyekezett az művészi szabadság korlátainak lazulása iránt engedékenységet tanúsítani, hogy egyben leszerelje az íróknak a társadalmi-politikai kérdésekbe beleszólást követelő felbuzdulását.

A díjnyertes magyar filmnek már-már dicshimnuszokig menő magasztalása módot adott a megideologizálásra. Az ifjúsági lapok arra szólították fel olvasóikat, hogy csoportosan tekintsék meg ezt a filmet, és a tanulságokról rendezzenek vitákat. A központi pártlap, a Rudé právo a filmbeli züllött életmódot a kapitalizmus menthetetlen velejárójának beállítva a szocialista erkölcs felsőbbrendűségének ékes bizonyítékaként jellemezte a magyar alkotók szándékát. A Máriássy házaspár filmjéről a prágai és a pozsonyi esti újságtól kezdve a képeslapokon át a földműves-szövetkezetek közlönyéig, a vidéki kis lapokat is beleértve, mindenütt felső fokon írtak. A filmforgalmazási igazgatóság külön utasítást adott a moziknak, hogy a filmet a legnagyobb nézettséggel kecsegtető időpontban, lehetőleg vasárnapra időzítve vetítsék.

A háttérben azonban ott munkált a sajátos ötvenes évekbeli kétarcúság, amit felfokozott az 56-os év sok gondot okozó magyarországi és lengyelországi fejleményei miatti bizonytalanság. A csehszlovákiai politikai vezetés épp a Karlovy Vary-i filmfesztivál és a Szovjetunió részéről is dicséretben részesült magyar film körüli hírverés napjaiban hozott döntést több magyarországi lap, így főleg az Irodalmi Újság és a Ludas Matyi behozatalának korlátozásáról, illetve betiltásáról. S alig pár héttel korábban zajlottak a prágai és a pozsonyi diáktüntetések. A pozsonyi Pravda cikkírója a Kultúrny životban Máriássy Juditot megszólaltatva megjegyezte, hogy információi szerint az átvevésre szánt filmek kiválasztását végző bizottság elutasította a Dollárpapa behozatalát, s nem történt előrelépés a mikszáthi életműből vett valamely alkotás közös produkcióban történő tervezett filmre vitelének ügye. (Erre egyébként csak évekkel később a Szent Péter esernyője megfilmesítésekor került sor.) Máriássy Judit a magyar filmstúdiók zsúfoltságára hivatkozva, a magyar filmművészet fellendülésére finoman utalva tért ki a válasz elől.

Felvetődhet a kérdés, vajon mit is jelentett valójában ez a film az akkori fiatal nemzedék számára. Annál is inkább, minthogy napjainkban a filmelméleti kutatásokban egyre nagyobb hangsúly helyeződik a nézők reagálásának, magatartásának szociológiai, illetve társadalomlélektani vizsgálatára. A legelismertebb szakértők hangsúlyozzák, hogy a nézettség nem sokat árul el egy-egy film tényleges hatásáról. A kutatók olyan módszerek kidolgozását szorgalmazzák, melynek révén némileg kideríthető, mi is játszódik le a nézőben a film megtekintése során, illetve mennyire hagynak nyomot a látottak a lelki világában. Felhívják a figyelmet arra is: főként a múltba tekintve erős a hajlam, hogy egy-egy filmnek a tartalmából, jellegéből vonjanak le következtetéseket. Erre gondolva előlopkodhat a kíváncsiság, mi is őrződött meg a szóban forgó filmből az akkori fiatalok tudatában. A dél-szlovákiai magyarokat illetően ugyancsak feltételezhető, hogy ekkor találkoztak a pikoló szó jelentésével. A magyarlakta vidékeken a filmet ugyanis a cseh címet (Malé světlé – Egy kis sör) magyarra fordítva népszerűsítették, ami a sörnagyhatalomnak számító Csehszlovákiában nem a fületlen poharat, hanem a háromdecis kriglit jelentette. A pikoló ugyancsak mulatságosnak tűnhetett...

De ma azért nem ártana kissé komolyabban tekinteni a filmnek a vászonra kerülésén talán túlmutató jelzéseire, jelesül Szabó Pál akkori intelmeire. Alighanem olyasmi is felfedezhető bennük, ami mai távlatból úgy tűnik, mintha a jövőbe látott volna, amikor a fiatalságot többek között „a társadalmi lelkiség megromlásától, a kultúránkívüliségtől” félti. Ha tudná, hogy mára ez nem az erkölcsi leépülés jele, hanem legyintésre sem érdemes „civilizációs” kortünet.