Vikidál beismerte, hogy ügynök volt

Szerda délután Vikidál Gyula rockénekes személyesen bocsánatot kért Nagy Ferótól, amiért a pártállam idején többek között róla is jelentéseket adott az állambiztonsági szolgálatnak. A gyanú már korábban Vikidálra terelődött, de eddig tagadta, hogy jelentett volna.

Szerda délután Vikidál Gyula rockénekes személyesen bocsánatot kért Nagy Ferótól, amiért a pártállam idején többek között róla is jelentéseket adott az állambiztonsági szolgálatnak. A gyanú már korábban Vikidálra terelődött, de eddig tagadta, hogy jelentett volna. Közben Som Lajosról is kiderült, hogy jelentéseket készített a titkosszolgálatoknak.

"A hír igaz" - nyilatkozta a Népszabadságnak Vikidál Gyula, aki azt is hozzátette, hogy úgy döntött, szembenéz egykori zenésztársaival és ezzel lezárja a múltat. Az [origo] is megkereste Vikidált, aki azonban semmilyen nyilatkozatot nem kívánt tenni. Annyit közölt csupán, hogy egy vasárnap esti tévéműsorból minden kiderül majd.

Mint arról nemrég a Magyar Narancsban Szőnyei Tamás beszámolt: a nyolcvanas évek elején népszerű Dinamit nevű zenekar egyik tagja annak idején együttműködött az állampárt titkosszolgálatával. A szerző levéltári kutatásai során kiderült, hogy a rockegyüttes egyik tagja "Dalos" fedőnéven információkat adott a magyar rockzene világáról a belső elhárításnak.

Az [origo] egyik munkatársa a Magyar Narancsban megjelent cikk kapcsán egy hónappal ezelőtt megkereste az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát, hogy belenézhessen a Vikidál Gyulával kapcsolatos esetleges iratokba. Mivel harmadik személy csak akkor tekinthet be régi titkosszolgálati iratokba (feltéve, ha nem anomizált jelentéseket akar olvasgatni), ha az érintett közszereplő (politikai értelemben), ezért arra hivatkozott, hogy Vikidál Gyula Remeteszőlősön önkormányzati képviselő. A közszereplői minőséget mindig az érintettnek kell elismerni, ezért ilyen esetekben a levéltár megkeresi a delikvenst, hogy nyilatkozzon erről. Ha nem ismeri el, akkor a Fővárosi Bírósághoz lehet fordulni, hogy állapítsa meg, közszereplőnek minősül az illető. Noha már egy hónap eltelt a hivatalos kérelmünk beadása óta, egyelőre még nem teljesültek a feltételek, hogy belenézhessünk a jelentésekbe.

A Magyar Narancs cikke alapján a rockzenészek kutatni kezdték, hogy kik lehettek egykori besúgóik. A gyanú Vikidál Gyulára terelődött, aki eddig tagadta, hogy ő jelentett volna. Azt állította korábban, hogy lehet, hogy valaki a technikai személyzet tagjai közül jelentgethetett. Tegnap viszont bocsánatot kért.

Nagy Feró a beismerést követően úgy nyilatkozott, hogy Vikidállal továbbra is barátok maradnak, szerinte Vikidál csak "kényszeredett jelentéseket" produkált. Nagy Feró viszont szeretné még kideríteni: ki volt az úgynevezett "Dobos" fedőnevű ügynök, aki "igen rosszindulatúan nyilatkozott kollégáiról tartótisztjének".

Dalos ügye kapcsán azóta Som Lajosról is kiderült, hogy jelentéseket készített a titkosszolgálatoknak. Akár csak egy "Dejkó" fedőnevű ügynök, aki többek között a Beatrice együttesről, Szűcs Judithról vagy Karda Beátáról adott információkat. Nagy Feró azt mondja, hogy ő tudja, ki volt az illető.

Arató András, az ismert lemezlovas nemrég egy tévéműsorban elismerte, hogy szóba kerülhet ilyen összefüggésben a neve, hozzátéve, hogy nincs abban semmi, ha valaki több mint két évtizede hitt valamiben, és annak megfelelően cselekedett - írja a Népszabadság.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?