Vígan vissza a szociba?

A csak egy kicsit is józan és tárgyilagos szemlélő nehezen tudja megállni némi kesernyés mosoly nélkül, hogy tizenöt évvel a rendszerváltás után is akad Közép-Európában politikus, aki az állami vagyon magánosítása ellen bontott zászlót választási kampányában. Különösen visszatetsző ez egy konzervatív jobboldaliként felkínálkozó politikus esetében. Az sem egészen kóser azonban, ha egy ún. szocdem mezben ágáló baloldali közéleti tényező hajt így legdemagógabb kommunista elődei magántulajdont becsmérlő, annak létjogosultságát megkérdőjelező agendájára. Az előbbi politikus Orbán Viktor. Szlovákiában pedig az ugyancsak ellenzéki, ám önmagát szocdemnek valló Robert Fico követeli az évről évre nagyobb veszteségeket fölhalmozó állami érdekeltségek privatizációjának megállítását, sőt, „visszacsinálását”! Ő például a minap jelentette be, hogy a parlament szeptemberi ülésszakán konkrét,

a privatizációs folyamat befagyasztását célzó törvényjavaslattal akarja megbuktatni a jelenlegi kormánykoalíciót. Hogy mivel ijesztgeti Orbán Magyarországon a lehetséges befektetőket, az az ő dolga. Amíg Szlovákia vissza nem csatolódik Magyarországhoz... A mi cipőinkbe viszont Robert Fico csempészi folyvást a kavicsot, amikor hülyeségekkel szédíti a kiszemelt választókat. Egyebek között a magántulajdonnal szemben táplált, kétségkívül létező,

a kommunizmusból örökölt vonatkozó ellenszenv parazsának élesztgetésével. A rendszerváltás utáni politikai, majd gazdasági átrendeződésnek ugyanis tagadhatatlanul ebben az országban is számos vesztese lett. Mert tényleg nem lehetett mindenkiből gyártulajdonos...! Szlovákia népességének túlnyomó része tehát, akárcsak a szociban, jelenleg is alkalmazotti fizetésből él. A régi rezsimben azonban korántsem juthatott(!) eszébe akárkinek komolyan fenekedni ez ellen. Mert a bölcsőtől a sírig azzal traktált mindenkit a mindenható, szigorú, másrészt viszont a „közöst” kétségkívül gátlástalanul elpazarló(!) „állam bácsi”, hogy egyenőség van és kuss...! Ez a „projekt” persze csak addig működhetett így, amíg a tökéletesnek hirdetett „közös állami ló” kehes gebévé nem silányult. Csak azért, mert elvileg, és sajnos gyakorlatilag is, majdnem mindenki rájárhatott az állami zabra... Ennek a tragikomikus helyzetnek vetett véget a rendszerváltás. Megtörténte óta viszont a legkevésbé sem a rendszerváltás levét isszuk. Hanem azon lehetetlen viszonyokét, amelyek következménye maga a mostanában oly sokat kárhoztatott rendszerváltás lett... Jól tudják ezt Orbánék és Ficóék is. Hiszen egészen biztosan ők is képesek elszámolni egytől kettőig... Népbutító szövegeik viszont elsősorban az általuk manipulált naiv célközönségre jelentenek közvetlen veszélyt!

Azzal, hogy egyik napról a másikra elriaszthatják a térségből a gazdasági felemelkedés, vagyis a munkahelyteremtés egyetlen letéteményesét, a nyereségorientált magántőkét! Az ő személyes és politikai sorsuk persze akkor sem változik meg most már alapvetően, ha esetleg újfent hanyatlásnak indulna miattuk a gazdaság. Egyértelmű tehát, hogy ki nevet majd a végén...