Vígan dudál a portugál?

Valószínűleg téved, aki az utóbbi hónapok mérsékeltebb hangú nyilatkozataiból arra következtet, hogy csökkent az a feszültség, amely kontinensünkön az iraki háború miatt keletkezett. José Manuel Durao Barroso a múlt csütörtökön ismertette a november elsején hivatalba lépő európai kormány tárcáinak elosztását, amivel sokak szerint lerakta a saját lába elé azokat a taposóaknákat, amelyek kerülgetése energiáinak nagy részét el fogja vinni. Az amerikai konzervatív The Wall Street Journal (WSJ) az európai hatalmi egyensúlyok földrengésszerű elmozdulásáról írt, s már-már forradalmiként értékelte a változásokat a tekintélyes londoni Financial Times (FT) is. A francia sajtó viszont leszedi a keresztvizet a volt portugál kormányfőről, amiből máris következtetni lehet a (régi-új) törésvonalakra. Tény, senki sem gondolta volna, hogy a régi unió gazdasági szempontból leggyengébb láncszeme, a szinte súlytalan Portugália fog történelmet írni az EU-ban; ehhez Barroso személyes bátorsága is kellett. A változás kettős. Egyrészt a nagy országok hatalmának, másrészt a francia–német tengely befolyásának csökkentésére irányuló szándék figyelhető meg. Új időszámítás kezdetéről pedig azért cikkeznek, mert eddig mind az EU-ban, mind elődszervezeteiben a francia–német hegemónia érvényesült. Barroso nagy kockázatot vállalt azzal, hogy jelentős pénzügyi források elosztása feletti ellenőrzéssel járó posztokat az új tagországokból érkezett biztosoknak adott. A két létfontosságúnak tekintett területet pedig egy ír és egy holland politikus fogja felügyelni. Charlie McCreevy a belső piaci ügyekért, Neelie Kroes-Smit pedig a versenypolitikai területért felel majd. Mindketten angolszász stílusú liberális gazdaságpolitikusok. Az FT szerint főleg ez utóbbi tisztségre sem a német Günter Verheugen, sem a francia Jacques Barrot nem lett volna alkalmas – bár mindketten nagyon szerették volna megkapni –, mert „kormányuk túlságosan hajlamos a hazai ipar támogatására”. Kompenzálásként a portugál a „jól hangzó, de konkrét tartalom nélküli” alelnöki tisztségbe emelte őket. Nos, a franciák totális csődként értékelik, hogy Barrot csak a közlekedési tárcát kapta. A Bush elnök politikáját, az iraki háborút támogató Barrosót részrehajlással és azzal vádolják, hogy a lényeges posztokat azok között osztotta szét, akik anno azonosultak a nyolcak levelével. Emlékezhetünk: a levél aláírói támogatták az iraki intervenciót, s e levél miatt részesítette Chirac elnök arrogáns kioktatásban az akkor még csak tagjelölt kelet-európaiakat. Egy francia ellenzéki politikus „a francia befolyás hihetetlen mértékű csökkenéséért” Chirac elnök nagyon rossz személyi döntéseit is okolja. Több francia EP-képviselő máris szervezkedik: nem fogják megszavazni Barroso kormányát. Különösen fáj a franciáknak: a nagyok közül egyedül London lehet elégedett: Peter Mandelson a külkereskedelmi politikáért felel. Párizs szerint az angol szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik majd Va-shingtonnal, ami egyedül Amerikának lenne előnyös.

Új EU-kormány van, nyugalom nincs. Ki kell várni, mit fog lépni Párizs és Berlin, mert az biztos, hogy a másodhegedűs szerepébe nem fognak beletörődni.