Vicc, Vámbéry városában

A magyar gimnázium Dunaszerdahelyen Vámbéry Ármin nevét viseli. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a város ápolja a tudós emlékét, aki zsidó létére világgá indult, hogy hozzájáruljon nemzetünk és nyelvünk eredetének feltárásához, hanem azt is jelenti, hogy a szlovákiai magyarokra is érvényes, amit néhány napja, a holokauszt 60. évfordulóján Móse Kacav izraeli államfő mondott: Magyarországon nincs hivatalos antiszemitizmus. Nem tudok héberül, de a zsidó állam köztársasági elnökének beszédét hallgatva azt is hallani véltem, hogy a mondat végén leviszi a hangsúlyt, és hozzáteszi: de...

Kacav köztársasági elnök udvarias volt Budapesten, így vendéglátóinak csak alig érezhetően adta tudtára, hogy a mételyt nem sikerült teljesen kiirtani. Az országos politika szereplői között valóban csak elvétve akadnak zsidózók. Nem mindenkinek volt ugyan politikai gyerekszobája, azt azonban úgyszólván már mindannyian tudják, hogy az antiszemitizmus a 21. században jobb körökben szalonképtelen.

Valószínű, hogy Dunaszerdahelyen kevés az olyan városi vezető, aki magyarként nem szégyenkezik amiatt, ami 1944-ben a város lakosságának legalább egyharmadát kitevő zsidósággal történt. Ennyit a hivatalos antiszemitizmusról. A nemhivatalosról pedig csak annyit, hogy 2004 áprilisában, napokkal az ország EU-taggá válása előtt, a Vámbéry nevet viselő gimnázium diáklapjában az alábbi találós kérdés jelent meg: Hogyan bujkáltak a háború alatt a zsidó gyerekek? A válasz: Ajtón be, kéményen ki.

ĺgy állunk és nemcsak Dunaszerdahelyen a nemhivatalos antiszemitizmussal. Pontosan ugyanaz a helyzet, mint Magyarországon, ahol egy-egy hivatalos izraeli küldöttség fogadásakor még azok is megtagadják zsidózásra nagyon hajlamos politikai szövetségeseiket, akik pedig máskor keresztény-nemzeti buzgalomtól vezérelve egyébként szívesen összekacsintanak azzal a Csurka Istvánnal és azzal a Bencsik Andrással, akik hetilapjukban hétpróbás háborús bűnösök újra kiadott echt antiszemita irodalmi „alkotásait” tukmálják olvasóikra. De szlovákiai magyar közéleti emberek „szellemi termékei” is rendszeresen megjelennek csak szélsőségesen fajgyűlölőnek minősíthető magyarországi folyóiratokban. Ennyit a nemhivatalos szlovákiai magyar antiszemitizmusról. Ha politikai elitünk néhány tagján múlik, a dunaszerdahelyi magyar gimnázium akár Jaross Andor nevét is viselhetné; nincs még tíz éve sem, hogy kezdeményezték annak a Jarossnak a rehabilitálását, aki a két háború között a szlovákiai magyar párt vezetője volt, majd 1938 után avanzsált, és Horthy belügyminisztere lett. Nevét a magyar holokauszt 60. évfordulóján így emlegették: a Jaross-féle zsidó névsor. Az ő irányításával készült el a magyarországi zsidók lajstroma, így a csendőrök tudták, kit kell bevagonírozni. Ha antiszemitizmusról van szó, a szlovákiai magyarnak is van min elgondolkodnia.