Veszíts el egy könyvet

Ha az ember könyvekről akar írni eszmefuttatatást, akkor szinte megkerülhetetlen két szállóige idézése. Az egyik nemzeti poézisünk nagy alakjának, Vörösmarty Mihálynak a költői kérdése, tudniillik, hogy „Ment-e/A könyvek által a világ elébb?” Ha pozitív a hozzáállásunk, a válasz nyilvánvalóan igen, ha azonban a világ megjavíthatatlanságának képzetével küzdünk, netán cinikusan megkérdőjelezzük vagy egyenesen elvetjük az írott szónak a világ folyására gyakorolt hatását, akkor válaszolhatunk nemlegesen is.

Könyvekről értekezve szinte ugyanilyen kötelező felvetni a második században élt késő római stiliszta, Terentianus Maurus latin aforizmáját: „Habent sua fata libelli” – azaz a könyveknek megvan a maguk sorsa. Nem árt egyébként tudni, hogy az eredeti megállapítás az olvasók felfogókészsége által megszabott sorsra utal, mi mégis inkább akkor hozakodunk elő vele, ha egyes könyvek hányattatására, történetük véletlen vagy éppen szükségszerű fordulóira, kalandos sorsukra utalunk, netán arra, hogy elveszhetnek és meg is találhatják őket.

Történt, hogy a Békés megyei mezőváros, Orosháza könyvtárának a munkatársai (egy olvasójuk ötletét továbbfejlesztve) igen különleges akciót szerveztek. Neves kortárs íróktól dedikált könyvpéldányokat szereztek be azzal a céllal, hogy valamely nyilvános helyen – elveszítsék őket. Hogy szándékosságról van szó, és hogy ez voltaképp egy mozgalom, arról kis beragasztott cédula tájékoztatja a szerencsés megtalálót: „Ha megtaláltad, olvasd el, majd veszítsd el Te is! Tedd le a parkban egy padon, buszon vagy vonaton, orvosi váróban, vagy a hivatali folyosó ablakpárkányán, az oviban, a suliban, kedvenc kocsmád pultján, vagy a legközelebbi telefonfülkében – bárhol, ahol sokszor megfordulsz, ahol sok ember jár, és ahol megtalálhatják. Ha kedved van, kapcsolódj be Te is a játékunkba úgy, hogy megválsz egy kedves könyvedtől. Helyezd el benne ezt a szöveget… és hagyd el valahol. Esetleg beszélj rá másokat is ugyanerre.”

A gondos előkészítésnek és megfelelő hírverésnek köszönhetően alig néhány nap alatt a mozgalom országossá nőtt. Új és újabb könyvtárak, iskolák, társaságok és magánszemélyek csatlakoztak hozzá, százak vagy talán ezrek veszítik el sorra könyveiket. A nagyszerű játéknak az is része, hogy az elveszítők megpróbálják nyomon követni könyvük sorsát(!). Erre természetesen az internet a legalkalmasabb: az orosházi könyvtárosok nyitotta fórumban mindenki jelezheti, mit hol veszített el – és ugyanitt lehetne dokumentálni azt is, ha valaki ráakadt az elhagyott olvasnivalóra. Nos, előbbire százával sorjáznak a példák, a szerencsés megtalálók azonban nem igazán jelentkeznek. Holott a beragasztott cédulában a mozgalom internetes elérhetőségei is szerepelnek.

Időközben persze az is kiderült, hogy az ötlet nem teljesen eredeti: nemzetközi színtéren régóta sikerrel zajlik BookCrossing néven. Mindez azonban aligha csorbítja a magyar kezdeményezők érdemeit: ha sikerül folyamatosan fenntartani az érdeklődést a mozgalom iránt, akkor annak bizony jelentős olvasás-népszerűsítő hatása lehet. Az orosháziak meg is tesznek mindent azért, hogy akciójuk tovább hullámozzon: minden hónapban (postai irányítószáma alapján) kisorsolnak egy települést, és tesznek róla, hogy a kortárs írók által felajánlott példányok abban a hónapban éppen ott vesszenek el.

Bár egyéni megmozdulások révén a kezdeményezés már most áthömpölygött a Magyarország határain túli magyar nyelvterületekre. Talán okos dolog lenne intézményi szinten is felkarolni. Persze, ahol a lakosság vegyes nyelvű, ott talán nehezebb a lebonyolítás. Ám éppen ezért a siker is édesebb – és talán a világ is láthatóbban lódulhat előre.