Vazzegekkel veretel...

Nyugis vagyok; nem törtem meg tavaly, amikor a Tatu-bárisnyákról kiderült, hogy nem is leszbikusok, és a múlt hónapban sem állt feje tetejére a világképem, amikor Hiller István azt nyilatkozta, hogy a magyaroknak „érthetőbb, szerethetőbb szocialista pártra van szükségük.” Ennél is szerethetőbbre? – tettem fel magamnak a költői kérdést, nemzetemre gondolva, melyet a balsors oly régen tép.

Aztán, ahogy nevesíteni próbáltam az éppen aktuális balsorsot – merthogy volt belőlük épp elég –, megint csak a szocialistáknál lyukadtam ki, akik mentálisan retardált kiskorú (itt direkt mellőzöm a „hülyegyerek” kifejezést) módjára ragaszkodnak ahhoz a téveszméjükhöz, hogy mi, a határon túl rekedt magyarok fogjuk vagyonából kizabálni, ellehetetleníteni, tönkretenni stb. az anyaországot, ha megkapjuk a kettős állampolgárságot. „Siserehadnak vagy koldusoknak néznek ezek bennünket?!” – idézem szomszédomat, Palit, az igazmondó zsugást, aki a presszóbeli kártyacsaták során sosem rejti véka alá véleményét. „Mer mér fáj az nekik, ha adnak egy papirost arról, hogy én is ugyanolyan magyar vagyok, mint amazok odaát?” – teszi még hozzá, mielőtt viszi a teljes bankot, mert ő már csak ilyen.

Pali – és a határon túli magyarok háromnegyede – nyilván még nem tudatosította, hogy a kettős állampolgárság ellenzői elsősorban Magyarország nyugdíjpénztárait és egészségügyi biztosítóit féltik – látszólag. Mert ha özönvíz módjára ellepjük az anyaországot (Vajon miért tennénk?), esetleg eszünkbe jut majd nyugdíjra, egészségügyi ellátásra is igényt formálni. Az elmélet ott sántít, hogy mindkét dolog a rendszerben való hosszú távú részvételtől,

tehát járulékfizetéstől függ; aki ennek nem tesz eleget, semmilyen juttatásra sem jogosult.

„Akkor meg mi van!?” – jön megint csak Pali a kérdéssel; hát az, hogy a derék jó honatyák és -anyák attól tartanak: majd az újdonsült magyar állampolgárok szavazatai fogják eldönteni a magyarországi választások kimenetelét. Ez pedig akár a szocialisták vereségével is végződhetne. Helytelen viszont az elmélet, mert a választásokon való részvétel Magyarországon bejelentett lakóhelyhez kötött.

Sorolhatnám még tovább a kifogásokat, amiért a szeretetre vágyó szocialisták és barátaik nem szeretnek bennünket, határon túli „kismagyarokat”, de nem teszem. Inkább újfent szomszédomat idézem, aki nagy elkeseredésében így sóhajtott fel: „Édes hazám, hát még mindig vazzegekkel veretel?”