Van, akinek nem kell bizonyítani

Amikor pénteken elolvastam Reicher Gellért barátom cikkét, elhatároztam, hogy írok néhány sort, amelyben saját tapasztalataimra hivatkozva biztatom őt, hogy a Szőttes érdekében türelemmel és elszántsággal felvértezve döngesse a hivatalok ajtaját. A hétfői Új Szó viszont már élesebb fényben mutatja azokat a viszonyokat, amelyek a Kulturális Minisztérium háza táján uralkodnak, ezért egy-két gondolattal ki kell bővítenem mondanivalómat.

A szlovákiai magyar kultúra és azon belül a néptánc problémáit már negyven éve jól ismerem. Tudom, mennyi pénz kell az együttesek működéséhez és bizonyíthatom, hogy az ide irányított pénzt nagyon megfontoltan költik el. Amit csak lehet, saját munkájukkal teremtik elő, mert a kapott pénz sohasem volt annyi, amennyire szükség lett volna. Az állami dotáció – ami lényegében a polgárok adója – elsősorban oda irányuljon, ahol a kulturális értéket maguk a polgárok (táncosok, énekesek, zenészek stb.) megteremtik. Ha ezek a művek nem jönnek létre, akkor nincs mit bemutatni semmiféle fesztiválon. Persze a fesztivál sem fölösleges pénzkidobás, hiszen a szereplők azért művelik szabad idejükben azt, amihez tehetségük van, hogy a közönség elé vigyék produkciójukat. Hizsnyai Zoltán cikkéből azonban az derül ki, hogy az arányok furcsamód megváltoztak.

Nem változtak meg véletlenül. Létrejött egy ügynökség, amelynek nem kellett felmutatni tíz-, húsz-, harmincéves sikeres munkát, mint a cikkben felsorolt rangos fesztiváloknak, rendezvényeknek, együtteseknek. Mint a régi, rossz viccből ismerjük, az Első Hagyományos Csinnadratta Bál megkapta a maga három és fél millióját, hadd mutassa meg, mit tud. Kerül, amibe kerül.

Itt térek vissza Reicher Gellérthez, de nemcsak hozzá, hanem minden felsorolt rendezvény igazgatójához, hogy egységesen lépjenek fel ezek ellen a praktikák ellen. A minisztérium (ne feledjük: a miniszter szolgát jelent) a pénzt csupán szolgáltatja. Van intézmény, amely felügyeli, hogyan. Ezért az érintettek együtt forduljanak a parlament azon képviselőihez, akik a kisebbségi kultúrának védelmét a képviselői munkájuk részének tekintik. Ők interpelláljanak mint illetékes személyek, és ne azok kilincseljenek, akik érthetően megalázva érzik magukat.

Gál György Pozsony