Változások, felülről

A változás az élet mozgatója, ezért túl van azon a szinten, amit az ember még képes ésszel felérni. Azért félünk tőle, mert tudjuk, hogy tele van ismeretlennel. Ez az ismeretlen, emberi kategóriákkal mérve lehet jó és rossz is, de ezt előre senki nem tudja (arról nem is beszélve, hogy ezek meglehetősen szubjektív ítéletek). Így biztos, ami biztos alapon marad a kényelmes félelem. Ami kicsiben működik, az működik nagyban is. Állandó változás zajlik az íróasztalunkon, az udvarunkban, a városunkban, az országunkban, a kontinensünkön, a Föld nevű bolygón, a világűrben. Megállíthatatlan változások. Az, hogy valami huzamosabb ideig ne változzon, fizikailag kivitelezhetetlen. Ha mégis sikerül kivitelezni, azt a helyet körbeveszi a pusztulás atmoszférája. Gondoljunk csak azokra a házakra, amelyekbe évekig nem megy be sen-ki. Ott mozdulatlanság van, szervetlen csend, dohszag. Ha valaki azt állítja, a változást meg lehet állítani, téved. A változás ugyanis nem kérdez senkit, csak lezajlik. Az meg már, hogy mi hogyan fogadjuk, rajtunk múlik. Olyan ez, mint az eső, vagy a hóvihar. Meg lehet próbálni megállítani, de nincs sok értelme. Inkább csak figyelni érdemes, ahogy teszi a dolgát. A globalizáció is ilyen lassú, folyamatos vihar. Úgy kell elképzelni, mint egy agyaglabdát, melyben az alapanyagul szolgáló, különböző színű, textúrájú anyagok lassan elvesztik sajátosságaikat, különbségeiket, és egy egyforma szürke gömbbé alakul az egész. Az agyaglabda felszínén létező mikroorganizmusok talán tudnak és gondolnak valamit a folyamatról, talán el is nevezik valahogy. A piros folton élők például nagyon fel vannak háborodva, amikor a kék sáv hozzájuk ér, és fokozatosan összemosódnak. A lényecskéknek talán számít valamit, hogy hogyan állnak ehhez az egészhez, és ha úgy érzik, helyesen viszonyulnak hozzá, talán jobban alszanak este. Az egész folyamat szempontjából viszont mindez teljesen mindegy, ugyanis a változásokat nem ők mozgatják.