Való világ a vízpiacon

Való igaz, hogy az élet különféle helyzeteiben különféle embereknek különbözően alakul a sorsuk. Ez idén elsőként a vízszámla érkezett meg. A megjósolt sorozatos áremelések első fecskéje alaposan felborzolta a kedélyeket. Sokadszor bebizonyosodott, hogy nem egyformán mérik számunkra az előnyöket és terheket. Szepsi jelentős része családi házakból áll. Ezek között nagy számban akadnak olyanok, amelyek az elmúlt évszázad követelményei szerint épültek. Lakóház, gazdasági épületek, nagy udvarok, nagy kertek. Ráadásul ezekben szép számmal élnek – kettesben vagy már özvegyen – idős emberek. Ragyogó társadalmunkban már hosszabb ideje ezek a célpontok. Mániákusan nyúznak bennünket. Városunkban a múlt század ötvenes éveiben készült el a közművesítés. Ez örvendetes dolog. De hogy a vízszámla fölfelé kúszik a csillagos ég felé, az már felháborító. Ráadásul nyilvánvaló protekciózás vagy kiszolgáltatottság tapasztalható. Háromféle díjat fizetünk: vízdíjat, csatornadíjat és esővízdíjat! Hogyan mérhető az esővíz mennyisége? Amikor elkészült a hálózat, esővízdíj évekig nem volt. A szolgáltató két csoportra osztja a fogyasztókat: kedvezményezettekre és kiszolgáltatottakra. A kedvezményezettek nem fizetik mind a három díjat (vagy egyiket sem), a kiszolgáltatottak mások helyett is fizetnek. Ráadásul ha reklamálunk, még fölényeskednek is velünk. Itt is gyakorlattá vált az emberi jogok megsértése. A bírálatra vagy nem reagálnak, vagy megtorolják. Saját tapasztalatom alapján állítom. Kassán, a nagy kék üvegpalotában székel az igazgatóság. A sok szoba arra való, hogy mindegyikben mást mondanak a fogyasztónak. A privatizáció is megtette a magáét. Kegyenc munkatárs megkapta az első lökést a mágnás életforma felé. Új név, régi kompánia, a bánásmód marad. Európának ezen a részén be van betonozva a népnyomorítás. Na de a betonba is víz kell! Azt ki fizeti?

Győri Sarolta Szepsi