Vállalja, nem vállalja…

Kisautó érkezik egy magyar–szlovák határátkelőhöz. Az autóban erdélyi magyarok. Mennek „pecsételtetni”. Mit is jelent ez valójában? Mivel nincs tartózkodási engedélyük, 30 naponta el kell hagyniuk az anyaországot. A román határ messze van, ezért rendszeresen Szlovákiát választják. Most is. Odaérnek a szlovákiai határrendészhez. „Jó napot” – mondják halkan, némi izgalommal hangjukban. „Jó napot! Pecsételtetni mennek?” – hangzik színtiszta magyar kiejtéssel a határőr szájából. „Igen” – válaszolják amazok. „Itt nem mehetnek át” – mondja továbbra is kifogásolhatatlan magyarsággal a határőr. Kis vita következik; erdélyi barátaink sérelmezik, hogy nem engedik be őket az országba, jóllehet ehhez nincs joguk. Végső kétségbeesésükben megkérdezik a határőrt: „Mondja, maga magyar?” „Nem, szlovák vagyok! Mint ahogy maguk meg románok” – vág vissza, és meglobogtatja, mintegy bizonyításképpen a két román útlevelet. Aztán mégiscsak beengedi őket Szlovákiába. Oda, ahová dédnagyapjuk még nem útlevéllel járt. A határőr magyar nemzetiségű volt, nem szlovák. Talán mégiscsak felébredt benne az, amit a szlovák határőrképzőben próbáltak kiirtani? Nem tudni. A lényeg: ügyesen dolgozott a történelem órája, hogy két magyar ilyen körülmények között találkozott, és míg az egyik letagadta magyarságát, a másik büszkén hangoztatta.

Erőss Bulcsú, olasz szakos tanár