Választás

Az MKP döntése a Lisszaboni Szerződés megszavazásáról alighanem a jelenlegi választási ciklus legjelentősebb politikai eseménye. Először is azért, mert a történet része a sajtószabadságot, s így a demokráciát is lényegesen korlátozó sajtótörvény, másrészt pedig azért, mert ezzel a szavazással demokratikus alapjogok politikai alku tárgyává váltak.

A helyzet teljesen egyértelmű is volna, ha az MKP és a Smer közti üzletben nem a kisebbségi oktatás forgott volna kockán. Csáky Pált minden bizonnyal elnöksége legnehezebb dilemmája elé állították azzal, hogy választania kellett: elvhűen kitart az ellenzéki összefogás mellett, vagy a magyarok számára elfogadható oktatási törvény lesz elfogadva. Csáky Pál és az MKP választott. Lehet, sőt kell is a döntést bírálni, azonban nem lehet nem látni a dolog másik, ha úgy tetszik, emberi dimenzióját: az oktatásügy egy kisebbség számára az a terület, amely a megmaradása szempontjából talán a legfontosabb, tehát törvényszerű, hogy a kisebbség ezen a ponton a legsebezhetőbb. Ezért is tartom rendkívül aljasnak a Smer ajánlatát, hiszen tudta, hogy a magyar párt ezt „nem utasíthatta el”.

Mégis azt gondolom, hogy el kellett volna. Egyrészt elvi okból, mert demokratikus alapjogokkal (szólásszabadság) és kisebbségi alapjogokkal (megfelelő oktatáshoz való jog) nem üzletelünk. Ezek ugyanis alanyi jogon járnak. Azáltal, hogy politikai alku tárgyává tesszük őket, elveszítik ezt a státusukat és ugyanolyan politikai kiváltságokká válnak, mint mondjuk a kedvező adókulcs, amit az állam bónuszként adományoz polgárainak. Ezek után bármely kormány bármilyen kisebbségi követelés kapcsán felteheti a kérdést: na és mi jár cserébe?

Az MKP kiugrásának másik káros következménye, hogy az ellenzéki blokkon belül még inkább meggyengült az egység, s a párt nem csak ellenzéki partnerei szemében veszített a hiteléből. Akárhogy nézzük is, kevésbé kiszámíthatóvá vált, hiszen ha ebben az ügyben meg lehetett „venni”, miért ne lehetne más témában is. Rossz hír ez az ellenzéki együttműködés, s rossz hír egy jövőbeli jobboldali kormány szempontjából.

Mégsem könnyű ítélkezni. Már csak azért sem, mert a KDH és az SDKÚ, amelyek ma árulást kiáltanak, valószínűleg nem állnak ki az MKP mellett oktatásügyi követeléseiben. Ha tehát csóváljuk is a fejünket az MKP döntése miatt, nem egészen elítélő, inkább megértő csóválás ez.