Üzenet a gumiszobából

Lényegében teljesen átlátható és könnyedén diagnosztizálható a nem tudni melyik szlovák nemzeti párt leaderének, Slotának a célja: vissza akarja juttatni egyszervolt parlamenti pártját a törvényhozásba.
Ezért aztán hetenként mond vadakat az MKP címére, annak reményében, hogy ezek a nyilatkozatok majd megfiadzanak.

Lényegében teljesen átlátható és könnyedén diagnosztizálható a nem tudni melyik szlovák nemzeti párt leaderének, Slotának a célja: vissza akarja juttatni egyszervolt parlamenti pártját a törvényhozásba.

Ezért aztán hetenként mond vadakat az MKP címére, annak reményében, hogy ezek a nyilatkozatok majd megfiadzanak. Mégpedig úgy, hogy Bugárék majd cáfolják, sőt, ha egy kis szerencséje van, még az is előfordulhat, hogy fel is jelentik. S ettől pörög majd parádésan a neve! Mindegy hogy mit, csak írjanak az emberről, és még az se baj, ha esetenként azt írják, hogy részegen pisil egy áruházi teraszról, mint a múltkoriban. Ennél most azért fajsúlyosabb az újsághírré válási stratégia. A szlovákiai magyarok pártjának a „bűneit” sorolja fel. Az MKP, Slota meglátása szerint, nem bárány, aminek kiadja magát, hanem angyaltestbe bújt sátán. Vádjainak töredékére is csettintene minden kommunista államügyész egy hazaárulási perben. Mert vegyük sorra: Slota szerint az MKP a szlovák államiság felforgatására, területi integritásának megbontására törekszik.

Piha! Állítólag a magyarok pártja föderatív elrendezésű országot akar, ami még veszélyesebb törekvés szerinte, mint az autonómia. Nocsak! Fokozza továbbá az etnikai ellentéteket, sőt, korlátozza a szlovákság alkotmányos jogait. Ajaj! És még ez sem minden. Gazdasági fennhatóságot kíván szerezni a déli földterületek fölött. Még ezzel sincs vége a „bűnlajstromnak”, mert a Beneš-dekrétumokat is fölül akarja bírálni. Kész a kocsi! A nemzetiek végkövetkeztetése: az MKP alkotmányellenes. Ez már döfi!

A leader számítása bejött: ezt a szöveget, ezeket az agyrémeket kiadta az adófizetők pénzéből, tehát a megvádolt magyarok adójából is fenntartott közszolgálati sajtóügynökség. Most már csak azért imádkozhatunk, nehogy valakinek az MKP-ból eszébe jusson minderre reagálni. Mert mindez, nagy valószínűség szerint: üzenet a gumiszobából!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?