Útra készülődve

Két éve combnyakcsonttörés. Tavaly a jeges lépcsőn zuhant el, kisebb agyrázkódás lett a vége. Ha nem hozza éppen a nyugdíjat a postás, akkor roszszabbul is végződhetett volna.

De most sem ül. A kiskert felé ballag, bal kezével a francia mankót tartva, a jobb kézben pedig metszőolló. Hóna alatt a régi hímzett, gabonászsákok maradékából hasított vászonponyva. Tudta ő azt, hogy nem kell még a régi vásznat eltüzelni, hiába veszekedett a menye nyáron, nem hagyta, becipelte a kamrába, letakarta a mosóteknővel. Tudta bizony, kell még az ilyenkor ősszel, a krizantémok fölé. Mert azokat nevelgeti szeretettel, a ház előtti kiskertben. Van belőle vagy hat fajta. Az a kis nyugdíj, vagy ahogy a postással elviccelve mondják, a nyögdíj, nem engedi meg a piaci csokrokat a temetőre. Mióta megtalálta őt a postásfiú, a lépcső aljában eszméletlenül fekve, és rögtön segítséget hívott, azóta kicsit más a viszony köztük. Már nem szidja a szomszéd Terka előtt a postásfiú loboncos haját, már azt is elnézi neki, ha kicsit tovább beszélget a fiatalon megözvegyült, alig harmincéves Ilukával. Mert milyen jólesik néha egy kis beszélgetés. Őrá is alig nyitja rá az ajtót valaki. Hadd beszélgessenek. Elvált fiú a postás, elmúlt már az is harminc, de nem lehet rossz ember. Reggelre fagyot mondott a tévé, az egyedüli szórakoztatója. Be kell hát takargatni a krizantémokat. A margarétára hasonlító, sokvirágú, lila, amit a nővérére szokott vinni, az a legkényesebb. Meg a baba, ahogy itt hívják. Az apró, fehér, gombszerű virágokat hajtó. Apóra mennek a nagyfejű sárgák, meg a fehérek. Már most ki akarnak pattanni, pedig messze még a napjuk. Árnyékot kell neki csinálni, hogy ne hajtson olyan gyorsan. A többiből kap a Terka is, mert az se olyan rossz asszony. Igaz, pöröl néha az öregjével, de majd abbahagyja, ha nem lesz kivel. ĺgy járt ő maga is. Most meg lehet a nagy egyedüllétbe. A macska, az öreg cirmos, félig fogatlan kandúr, ami már csak tejbeaprított kenyéren éldegél, ott sündörög a lába alatt. Még a végén megint a lábára lép, aztán lesz vernyákolás. Jó macska volt, vagy tizenöt éve szolgál, ez se maradt volna meg, ha nem pátyolgatná, mint egy gyereket. De hosszú lett ez az udvar! Bezzeg vagy negyven évvel ezelőtt, kettőt fordult, aztán már a falu kútját is megjárta. Most meg majd tíz perc az a harminc méter a konyhaajtótól kiskertkapuig. De be kell takarni a krizantémokat. Az embernek mindig csinálni kell valamit, így mondta az anyja is, mikor már magatehetetlenül feküdt és a régi szvettereket bontotta és a pamutot gombolyította újra. Mostanában az jár a fejében, mi lesz a virágokkal, ha ő is elmegy? Holnap behívja a postást, aztán elmagyarázza neki a krizantémok titkát. Hátha lesz, aki nem hagyja veszendőbe ezt a rengeteg virágtövet. Kár volna tán érte.