Utolsósegély-nyújtás

Elvágódott a Magas-Tátrában egy Slávka nevű ifjú hölgy. Felrepedt a térde, a seb megtelt aprókaviccsal, mint söréttel a telibe talált fácán, a különbség csak annyi, hogy a fácán ilyenkor már nem érez semmit, az ember viszont szenved a fájdalomtól, orvos után néz nyomban, amúgy sem árt vigyázni, nehogy a kis bajból nagyobb legyen. Slávka is hasonlóképpen cselekedett. Tudván, hogy jobb hegyi szállodák rendelővel, állandó orvosi ügyelet fenntartásával is a tisztelt vendégek rendelkezésére állnak, minimum képesek elsősegélyt nyújtani, elbicegett az egyik közeli csorba-tói szállodába, ahol azonban csaknem megint elvágódott. A meglepetéstől. Nem a mi lakónk, álljon odébb, közölte a lánnyal valamilyen, magát tótumfaktumnak képzelő alak. Kétszáz méterrel odébb, egy másik szállodában sem járt jobban. Arra nem emlékszem pontosan, hogy ott vagy a harmadik stáció helyszínén, Ótátrafüreden mondták-e neki, várjon, majd jön orvos, készítsen elő kétszáz koronát, mindenesetre az egészből nem lett semmi. Egy szó, mint száz, végül Poprádon tették rendbe Slávka térdét, néhány öltéssel zárva a műveletet. A történet érdekessége, egyszersmind Szlovákia jelen lelki és közállapotaira utaló milliomodik aprónak tetsző, ám annál többet mondó jelenség, hogy a tévériportban megszólaltatott orvos azt nyilatkozta, ilyen nem fordulhat elő, a beteget el kell látni, akár vendége egy szállónak, akár nem. Ha hiszünk a doktor úrnak, akkor az orvosokig el sem jutott a balesetet szenvedő lány híre. Talán elakadt valahol a „házmesterek” között, mint annyi más minden ebben az országban, amiről vezető politikusok úgyszintén, legalábbis saját bevallásuk szerint, gyakran a sajtóból értesülnek – jóllehet egymást felülmúlva ismételgetik, mennyit járnak a nép körében. Ha így volna, és nem mímelnék a kötelességüket, hanem tennék, aligha fordulhatna elő olyasmi is, hogy kisvárosi rendelőintézetekben nincs, aki helyettesítse a szabadságát töltő sebészt, ortopéd és más szakorvost. És erről még csak nem is tájékoztatják az egészségügyi központok körzetébe tartozó települések lakóit, mintha ez természetes lenne, vagy mintha a betegségek ugyancsak nyaralnának ilyentájt. Sok idős falusi ember busztól buszig vonszolja magát ünneplőbe öltözve, ahogy orvoshoz illik menni, ők még így tanulták – ám hiába minden. Magyarán, itt akkor is pofára esik az ember, ha nem.

A szerző a Katedra főszerkesztője