Utolsóból éltanuló?

Az értékelésből kiderült, hogy az uniós alapok merítése terén bizony sereghajtónak bizonyultunk. Sebaj, a kormány – ugyancsak tegnap – úgy döntött, hogy ha erőltetett menetben is, de bevezetjük az eurót.

Való igaz, kellemes érzés volna egy tényleg értékálló, a világon elismert konvertibilis fizetőeszközt a pénztárcánkban tudni, amellyel utazásaink során szinte mindenütt akadálymentesen fizethetnénk földrészünkön. Azonban ha a viszonylag egyszerűbbnek tűnő, gyakorlatilag az adakozással felérő európai uniós alapok lehetőségeit sem tudjuk igazán felhasználni, akkor hogyan akarunk megfelelni a közös pénz bevezetéséhez elengedhetetlen, számunkra hallatlanul szigorú gazdasági és pénzügyi követelményeknek?

Márpedig a követelmények, melyeket a szaknyelvben maastrichti kritériumoknak neveznek, valóban kemények. Egyebek között olyan alacsony szintre kell leszorítanunk az éves inflációt, a költségvetési és államháztartási hiányt, amilyenre eddig még sohasem sikerült, ráadásul e produkciót nemcsak egyszer kell véghezvinnünk, hanem többször is meg kell ismételnünk.

Mindez csupán akkor lehetséges, ha újabb és újabb megszorító intézkedéseket vezetnek be, s ha a végsőkig lefaragják a kiadásokat. Ivan Mikloš pénzügyminiszter szerint a részleteket jövőre ismerjük meg. Arról viszont nincs hír, hogy a kormánydöntés meghozatalakor vajon számoltak-e az újabb kurtítások, hangulatrontó intézkedések társadalmi kihatásaival.

Természetesen esetünkben az fel sem merülhet, amivel Jacques Chirac francia köztársasági elnök próbálkozott, aki a minap felvetette: Franciaországgal szemben átmenetileg enyhítsenek az erős euró védelmében elfogadott növekedési és stabilitási megállapodáson. Ebből is kitűnik, még a nagy Franciaország, sőt Németország sem tudja folyamatosan teljesíteni a maastrichti feltételrendszert, ennek dacára mi rohamtempóban mégis megpróbálkozunk vele.

Szép dolog az önbizalom, ám félő, hogy a siker érdekében olyan árat fizetünk az euróért, hogy mire 2008-ban vagy 2009-ben célba érünk, teljesen elmegy a kedvünk a fantáziátlan külsejű, ám annál erősebb közös pénztől.