Győzelemmel kezdték a komáromiak a Challenge Cupot

Ahogy azt lapunknak a találkozó előtt Forró Balázs valószínűsítette, a komáromiak a stabilnak mondható Mlynarčík, Kasperkevič, Mačuha, Forró négyessel kezdtek, leütőbe pedig Smolejt és Halandát, két nyári szerzeményt küldött pályára kezdőként František Ogurčák, a hazaiak vezetőedzője. S bár az első pont a vendég luxemburgi csapaté lett, és néhány labdamenetig úgy tűnt, duzzadnak az önbizalomtól, a komáromiak gyorsan tettek róla, hogy a kép megforduljon. Működött a hazai blokk, Kasperkevič ötletesen forgatta a játékot feladóként, pimasz pontokat is szerezve – 11:5-nél időt is kért a Stroossen.

A vendégek tavaly is megtapasztalhatták már, milyen hangulatot teremt a dobokkal felszerelkezett komáromi közönség, mégis úgy tűnt, a hangulat ezúttal is megfogta kicsit a nagyhercegségbelieket. A folytatásban ugyan tartották többé-kevésbé a lépést a komáromiakkal, de ez csak arra volt elég, hogy a különbség ne nőjön túl nagyra. Bár a szett hajrájában a Duna-partiak koncentrációja kicsit csökkent, amivel magukra húzták az ellenfelet, a játszmát izgalommentesen húzták be 25:21-re.

A második szett hosszabb labdamenetekkel indult: mindkét oldalon volt példa bravúros mentésekre, lelátói sikításokkal kísért akciókra, amelyek hol az egyik, hol a másik fél javára dőltek el. Így, fej fej mellett haladva jutottak el a csapatok egészen a hajráig, amikor 7:5 után 22:20-nál nőtt újra legalább kettőre a különbség. Ekkor pedig Smolej óriási blokkjával meglett az a végső lélektani előny, ami a játszma megnyeréséhez kellett a hazaiaknak (25:22). 

Még a szoros állás sem vont magával egyébként reklamálást vagy túlzott idegeskedést egyik oldalon sem. Pedig (csendben jegyezzük csak meg) a cseh–francia bírópárosnál alighanem lett is volna némi foganatja, legalábbis nemzetközi szinthez képest meglepően bizonytalanok voltak a játékvezetők, akik mimikájukkal, egymásra nézéseikkel akaratlanul is azt sugallták néha, lényegében sejtésük sincs, melyik félnek ítéljenek egy-egy kérdéses pontot. A videózások alkalmával még az is előfordult, hogy ellenkező döntést hoztak, mint amit a lassítások sugalltak (melyeket egy nagy kivetítőn mindenki láthatott a csarnokban). Smolej hiába bizonygatta, hogy pár másodperccel korábban az egyik luxemburgi játékos maga is elismerte, súrolta a kezét a labda, az ítélet szerint nem ez történt…

Ugyanakkor ez a néhány kétes pont senkit nem zökkentett ki a ritmusból – a folytatás az eredmény alakulását illetően pontosan másolta az előző játszmáét, a lehető legszorosabban alakult a mérkőzés. A különbség a játék minőségében volt, elég sok hiba jellemezte mindkét oldalt. Mondhatni a komáromiak is szusszantak egyet, hogy aztán ismét bekapcsolják az áthatolhatatlan blokk opciót, aminek köszönhetően kulcsfontosságú szakaszban lógtak meg három ponttal (19:16). Az európai színtéren azonban egy csöppnyi kihagyást is büntetnek az ellenfelek, így aztán sorjázó luxemburgi szettlabdákat kellett végül hárítaniuk Pati-Nagy Simonéknak: 4 alkalommal sikeresek voltak, az ötödiknél azonban hálóérintés miatt a Stroossené lett a pont és ezzel a játszma is – 27:29, 2:1.

Ekkor vélhetően sokakban felsejlettek az egy éve történtek, amikor a luxemburgiak ellen megnyertnek tűnő meccset engedtek ki kezeik közül a komáromiak. Ezúttal azonban kézben tartották a dolgokat, s mindig más talált magában erőt és hitet egy remek támadásbefejéshez vagy egy energikus blokkhoz. 12:7-nél a Stroossen időt kért, de a különbség – Smolej ászával, amely a legelső (!) volt a találkozón – hat-, majd hétpontosra nőtt. Az átűtőerő ekkor már végképp hiányzott a vendégekből, a komáromiak (túlizgult, elhamarkodott megoldások ide vagy oda) 25:20-szal, 3:1-re behúzták a meccset, a lelátó nagy-nagy ünneplése közepette – a drukkereket nem mellesleg a luxemburgi csapat is megtapsolta a maximálisan sportszerű, bő kétórányi játék után.

„Két meccset játszottunk velük tavaly, egy éve, ami nagyon régen volt már, ezért a róluk készült videókat nézve próbáltuk összehozni a taktikát, ami ezek szerint bejött – válaszolta Pati-Nagy Simon felvetésünkre, azt nyújtotta-e a rivális, amire számítottak tőle. – Ahhoz, hogy a negyedik szettet megnyerjük, igazából az kellett, hogy a harmadikat elveszítsük. Akkorra nagyon kiengedtünk, azt hittük, hogy már megnyerjük magunktól a meccset. Szerencsére ezt észrevettük, és a negyedik játszmában rögtön az elejétől kezdve a lehető legjobban próbáltunk újra röplabdázni, ahogy a meccs tettük.”

A komáromiak liberójával ellentétben Sánta János ezúttal kevesebb játékpercet kapott Ogurčáktól – mint kiderült, betegség miatt nem tudott annyit edzeni előző héten, mint csapattársai. „Szerintem ez jó, fair döntés volt, még nem érzem magam 100%-osnak. Örülök, hogy ennek ellenére azért kaptam pár lehetőséget, megbízott bennem az edző, többé-kevésbé teljesíteni tudtam azokat a feladatokat, amelyekkel pályára léptem – értékelt az Új Szónak Sánta, aki elmondta, tavaly is küzdöttek a meccsek közbeni koncentrációkieséssel az egész szezonban, még a VKP elleni döntős szériában is. „Nekünk ez egyfajta örökös kriptonitunk, ezen javítanunk kell. Igyekszünk, de még mindig látni, hogy ez hiányosságunk, kiengedünk, ha sok ponttal vezetünk.”

Ha Supermanné nem is kell válniuk a továbbjutáshoz, minimum két szettet mindenképp nyerniük kell a komáromiaknak Luxemburgban is a jövő szerdai visszavágón.