Utánuk a vízözön?

A Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke, egyszersmind a parlament elnöke, Pavol Hrušovský hétvégi ultimátuma, amely szerint, pártja kilép a koalícióból, ha a kormány, legközelebbi, azaz szerdai ülésén nem lesz napirenden a Vatikán és a szlovák kormány között megkötendő, „lelkiismereti szabadságról” szóló szerződés, egyértelműen a politikai kultúra szuterénjéről szól. E szerződésnek egyébként már az alapötlete is arra vall, hogy ebben az országban a hatalom gyakorlói en bloc le sem baltázzák az állampolgárokat. Ellenkező esetben nyilván fel sem vetődik, hogy itt egyetlen, nevezetesen a katolikus egyház híveit kellene pozitíve diszkriminálni, mégpedig egy államközi szerződéssel. Ha mégoly nagy többséget is alkotnak azok a társadalomban. Akkor sem, ha a klérus, egyértelműen saját recept szerint, a vallási alapú hatalmi haszonlesés elvére építve, egyéb egyházak képviselőit is megnyerte az ügynek... Pedig annak idején épp Daniel Lipšic, az ugyancsak a KDH által kormányba delegált igazságügyi miniszter volt az előterjesztője és képviselője annak az alkotmánybírósági beadványnak, amely alkotmányellenesnek minősített egy törvényi rendelkezést, mert az, úgymond, a pozitív diszkrimináció eszközeivel szavatolt volna esélyegyenlőséget a hátrányos helyzetűeknek. A kifogásolt rendelkezésnek persze etnikai vonatkozásai is voltak! Ezért fűlt volna hozzá sokkal kevésbé a katolikus miniszter „nemzetileg kezelt” fogsora, mint a vallási alapon gyakorolt pozitív diszkriminációhoz? A szlovák kereszténydemokraták ezek szerint inkább hívei katolikus hittestvéreik kiváltságainak, mintsem holmi romák, a testi fogyatékosok vagy ne adj’ isten, a szlovákiai magyarok esetleges pozitív diszkriminációjának...?

De vajon mi is a konkrét probléma a Vatikánnal megkötendő szerződéssel? Elvileg az, hogy a vonatkozó javaslat szerint, jellemzően a Szentszék által „kanonizált” vallási és erkölcsi normákból eredeztetné a lelkiismereti szabadságot. Holott e pillanatban az égvilágon senki nem tudja, mit takarnak a szerződéstervezet olyan fogalmai, mint az ún. „hit- és erkölcstani alapelvek” (a tervezet 3/1. cikkelye), amelyeknek jogrendünkben se híre, se hamva nincsen... Ennek ellenére felülírná azt, s gyakorlatilag, többek között, lehetővé tenné, hogy például némely hithű orvosok, pedagógusok, jogászok bizonyos hivatásbeli kötelezettségeiket lelkiismereti okokból tagadhassák meg. Ilyen alapon ördögtől valóvá válhatna akár a terhességmegszakítás, a szervátültetés, az állami iskolákban dolgozó pedagógusok elutasíthatnák, mondjuk, a darwini evolúciós elmélet oktatását, sőt egy-egy bíró esetleg ignorálhatná a válóperes keresetek megtárgyalását is – mégpedig szigorúan vallási meggyőződésből... Nyilvánvaló tehát e szerződés szentesítését immár tűzzel-vassal követelő politikusok vakbuzgósága. A kormányból történő kilépés „utánunk a vízözön”-szerű kilátásba helyezése, pedig nem más, mint egy kulturálatlan, sőt erkölcstelen zsarolási manőver. Olyan mérvű felelőtlenség, amelynek, akár rövid távon is, evidensen negatív társadalmi következményei lehetnek. Egy kormányválságból ugyanis kivétel nélkül mindig a politika demagóg, haszonleső bozótharcosai szoktak volt a leginkább profitálni...