Utána a vízözön?

Pavol Rusko esete a százmilliót érő váltókkal egyáltalán nem holmi becsületbeli elvekről szól, amint ezt kormánybeli és egyéb opponensei a nyilvánosságnak közvetíteni igyekeznek. Hanem arról a közhelyről, hogy következmények nélkül nem szabad, mert nem lehet teljesen hülyének nézni egy egész országot! Mert, egyebek közt, tudni illik ilyen értelemben is, hogy hol a határ...

Rusko úgy fizetett vissza politikusként, sőt gazdasági miniszterként, százmilliós személyes tartozást, mint egy átlagos mai üzletember. Aztán teljesen gátlástalanul üzleti titokként kezelte, honnét vett rá pénzt, miközben magánvagyona – saját vagyonbevallása szerint – meg sem közelítette a szóban forgó összeget... Majd heteken keresztül hetet-havat hordott össze, közröhej tárgyává téve önmagát, nem utolsósorban pedig azt a kormányt, amelynek minisztere (volt?). Nem beszélve pártjáról, amely vezetőinek többségét is vélhetően kilóra vásárolta meg annak idején... ĺgy ment ez a jelképes focipályán, amíg be nem telt a pohár, és piros lapot nem javasoltak neki a partjelzők, a szlovák kereszténydemokraták meg a Magyar Koalíció Pártja politikusai. Ő azonban, mint egy vásott kamasz, a bérelt drukkerek – pártjának fent említett vezetői(!) – mögül, utánam a vízözön alapon, „bíráit” köpködi szembe... Lásd megnyilatkozásait, miszerint a kereszténydemokrata politikusok a rájuk bízott belügyminisztériummal visszaélve kotorásztak a pénztárcájában...

Mindent összevetve, felbecsülhetetlen károkat okozott ez a Rusko-ügy a jelenlegi kormánykoalíciónak. Sokat rontott egyszersmind a politika általános megítélésén is, habár meglehetősen edzett már itt ilyen értelemben a közvélemény...

E kétségkívül tehetséges karrierista politikai „tündöklése” egyébként éppen azért hordozta magában már a kezdet kezdetén az ideiglenességet, mert egyszerűen jelleméből adóan gátlástalan. Amely tulajdonság sokkal hosszabb ideig hasznosítható az ún. üzleti életben, mint a napi politikában... Lásd a legendás amerikai milliárdos, Rockefeller „második becsületesen megszerzett millióját”. Meg azt, hogy Rockefeller soha nem akart a politika közvetlen szereplője lenni! Mert nem volt buta, nem úgy, mint Rusko, aki, a költővel szólva, egyszerre akart kint s bent is egeret fogni.

Mi ebből a tanulság? Csak annyi, hogy kénytelen-kelletlen bele kell nyugodni, nincsen a világon hatalom, amely birtokosának keze ne maga felé hajlana – ha már a szentek sem mentesek az ilyesmitől... Szlovákiában sincs, s nem is lesz ez másként. Ugyanis a legalsóbb szintű önkormányzatoktól kezdve az éppen aktuális kormányokig, mindenki elsősorban az „övéinek”, közvetve persze önmagának igyekszik kedvezni. Aki mást mond, hazudik. Ha azonban az aktor csak egy kicsit is elegáns, nem kevésbé pedig okos, mindenképpen ügyel arra, hogy az önmagáról közvetített összképen elsősorban a közérdekű elszántság domináljon. Ellenkező esetben előbb-utóbb bukásra ítéltetik!