Ünnep vagy nem ünnep?

„Nem kell szégyellni, hogy munkásemberek vagyunk” – mondta a héten egy bányásztalálkozón Magyarország leendő miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc milliárdos.

Ha ezt egy csóróbb politikus jelenti ki, még megértem, de az ő szájából ez kicsit furcsán hangzott. Szakmai hozzáértéséről is tanúbizonyságot adott, amikor így folytatta: „Úgy fejtik a bányát is, vagyis az aknát, a tárnát, vagy hogy a jó égbe kell azt mondani, ahogy az országot építjük.” Hát igen, pontosan így.

Félreértés ne essék, nem akarok én itt ellenkampányt indítani a leendő magyar miniszterelnök ellen, sőt még örülök is neki, hiszen Medgyessy nagyon unalmas kormányfő volt, Gyurcsány meg majd egy kicsit feldobja a közéletet, lesz min szórakozni. ĺrhatnék a szlovák politikai közéletről is, de a felkelés hatvanadik évfordulója körülbelül annyira érdekelte az itteni embereket, mint, mondjuk, a briteket az, hogy parlamentjük pont 600 éve, 1404 szeptemberében törvénnyel tiltotta meg az alkimistáknak az arany- és ezüstkészítéssel való kísérletezést, mert attól féltek, hogy egy sikeres vegyész a mértéktelen aranykészítéssel anyagilag tönkreteheti a királyságot.

A másik ünnep, az alkotmány napja volt. Régebben, még a Mečiar-korszak idején ilyenkor meg január elsején legalább óriási tüzeket gyújtottak a szlovák hegycsúcsok tetején (talán akkor is ilyen hideg lehetett vagy valakinek így akartak üzenni, nem tudom), de most már nincs semmi. Jó, volt állami kitüntetés átadása, de hát itt is lassan több a posztumusz elismerés. Egy ismerősöm ezt azzal magyarázza, hogy a halottaknál már biztos lehet az ember abban, hogy nem követnek el valami olyat, amiért az államnak esetleg szégyellnie kellene később magát, hogy hát ezt az embert mi még meg is dicsértük. A kormányhivatal elé meg megérkeztek a sátorozó-tüntető éhségsztrájkolók. Nem akarok én beleszólni az ügyükbe, de valami igazán nagy dolgot kellene csinálnunk, hogy felfigyeljen rájuk a közvélemény. Az utolsó ilyen látványos akció az volt, amikor pár éve a közigazgatási reform idején két régi járás képviselői vitatkoztak az új székhelyen, s az egyik fél a kormányhivatal udvarára élő tyúkokat dobált be tiltakozásul. Itt talán az éj leple alatt a sátrakat lehetne becsempészni a kerítés túloldalára, vagy egyszerűen ezt is csak bedobni, amikor, mondjuk, éppen Kaník miniszter hajt be a BMW-jén a épület kertjébe.

Meg akartam még említeni, hogy kíváncsian figyelem Ivan Gašparovič legújabb külpolitikai szárnypróbálgatásait, ugyanis a mi államfőnk is felszólította a csecsen terroristákat, hogy engedjék el a gyerekeket. Erre tegnap délután a túszok kiszabadultak. Valamit komolyan tudhat Gašparovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?