Ukrajna – megoldás nélkül

Bár Kelet-Ukrajnában úgy-ahogy stabilizálódtak az oroszok által támogatott – vagy talán pontosabban: uralt – szeparatista államkezdemények, a harcok továbbra is folytatódnak. Ukrajna szempontjából kulcsfontosságú, hogy visszaállítsa területi egységét. Ez ideális esetben a Krímmel együtt történne, de erre vajmi kevés az esély. Ám a Krím a kisebb probléma, hiszen a félsziget határai tisztázottak, átcsatolása „lenyelhető”, ha nehezen is (az ukrajnai politikai elitek egy része mutatott is ez irányba nyitottságot).

A nagyobb problémát a kelet-ukrajnai frontvonalak jelentik, két okból. Egyrészt utakat, logikus területi egységeket, korábban egybetartozó lakossági tömböket vág szét, ez pedig tarthatatlannak tűnik. (Egyes helyeken így húzták meg például a szlovák–magyar határt is. Vagy gondoljunk csak az extrém esetre, Nagy- és Kisszelmecre.) Ukrajna ezeket a határokat hivatalosan soha nem fogja elfogadni, de azt gondolom, nem is fogadhatja.

Másrészt a Krím egy viszonylag kései „csatolmány” volt Ukrajnához – bár egyébként az oroszoknak sem sokkal régebbi a krími múltjuk, ha valaki, akkor a helyi tatárok az őslakosok –, ám a Donbassz és a keleti iparvidékek az ukrán állam integráns részét képezik. Ki lehetett volna találni az ukrán államot másképpen is az 1914 után kezdődő orosz polgárháború után. A háború során létrejövő ukrán államalakulatoknak a lehető legkülönbözőbb határaikvoltak, mutatva a kitalált határok flexibilitását. Azonban a határok végül így alakultak, és az elmúlt évtizedekben az elképzelt Ukrajnának integráns részét képezik ezek a régiók. A hatalom decentralizációja jogos kérés, sőt, a helyi autonómia sem elvetendő lehetőség, de a szétesés már csak annak genézise okán sem (alig leplezett orosz beavatkozás) kerülhet szóba.

Ha pedig így van, akkor a sztorinak nincs vége. Akkor sem, ha az orosz hadsereg immár a jelek szerint Szíriára koncentrál. A harcok bármikor fellángolhatnak, akár kijevi, akár moszkvai kezdeményezésre (a jelek szerint sem Luganszk, sem Donyeck „urai” nincsenek abban a pozícióban, hogy kezdeményezően lépjenek fel). Ez pedig egy nagyon érdekes helyzetbe hozhatja Közép-Kelet-Európa országait. Ugyanis megjelenhetnek a háborútól elfáradó, mindent feladó ukrán menekültek. Akik ugyan nem muszlimok – van, akinek ez számít –, de gazdasági menekültnek minősülhetnek (hiszen Nyugat-Ukrajnában béke honol…!). Rájuk is visszaüthet az itteni kormányok mostani opportunista retorikája. Akiknek a fogadására ezeknek az országoknak potenciálisan fel kell készülniük, különösen a szláv szomszédoknak, Lengyelországnak és Szlovákiának. Utóbbinak az EU hamarosan soros elnökeként is. Nagyon jó lenne, ha a kormány erre a lehetőségre is felkészülne, ahelyett hogy a nem létező oroszlánkörmeit mutogatja Brüsszelben egy olyan témával kapcsolatban, amelyben nem is igazán érintett.