Ukrajna – két világ határán

Kétségkívül érdekes jelenséggel van dolgunk, amelynek mélyebb történelmi, kulturális és etnikai gyökerei is vannak. Ukrajna az említett tényezők alapján gyakorlatilag két nagyobb területi egységre, egy keletire és egy nyugatira osztható. A nyugati területek, illetve azok lakossága sokkal inkább Nyugat-orientált és saját, nemzeti (értsd ukrán) identitásuk is sokkal erősebb. A nyugati és középső országrészben az ukrán nyelv presztízse is magasabb, pontosabban szólva „normális” szinten van. Ezzel szemben a keleti országrész sokkal inkább oroszbarát, ukrán identitása sokkal gyengébb, és az orosz nyelvet többen használják, mint az ukránt. Természetesen ebben az esetben figyelembe kell venni azt a nem elhanyagolható tényt is, hogy a keleti részeken és a Krím félszigeten jelentős orosz kisebbség él, amely Ukrajna összlakosságának a negyedét, harmadát alkotja (eltérő adatok állnak rendelkezésünkre). A két terület közti különbségeknek történelmi hátterük is van. Annak ellenére, hogy nem a legpontosabb definíció, de nagy vonalakban azért igaz, hogy a valamikor a Monarchiához, illetve később Lengyel-országhoz tartozó területek, valamint az Oroszországhoz tartozó részek között húzódik az említett választóvonal. Egyébként Samuel Huntington épp az említett vonalon húzta meg egyik – civilizációk közötti – híres határvonalát (a térképet lásd a civilizációk összecsapásáról írt, sokszor félremagyarázott könyvében). Bár napjainkban már nagyon erős túlzásnak tűnik, még a kilencvenes évek elején, első felében komoly viták zajlottak arról, vajon egyben tartható-e Ukrajna, fennáll-e a veszély, hogy szétesik, és a keleti országrész Oroszországhoz csatlakozik. Azt, hogy ezek a viták nem csak unatkozó álszakértők unaloműző játékai vagy téma híján írásai voltak, bizonyítja az is, hogy elismert elemzők foglalkoztak e kérdéssel. Közéjük tartozott a már említett Huntington is. Mint azt most már tudjuk, Ukrajna egysége és stabilitása az elmúlt évtized folyamán valamelyest megszilárdult, ennek ellenére a keleti és nyugati országrész közti különbségek fennmaradtak. Természetesen az ország stabilitásának megszilárdításában komoly szerepet játszott az a tény is, hogy Ukrajna az európaiak és az Egyesült Államok számára egyaránt fontos stratégiai partnerré vált (a NATO és Ukrajna között kivételezett partnerségi viszony jött létre). Mindez annak ellenére is érvényes, hogy az elmúlt években Kijev némileg vesztett globális súlyából. Ennek legfőbb oka a nyugati országok és Oroszország közötti kapcsolatok jelentős javulása, valamint az a tény, hogy a világpolitika hangsúlya Európából egyértelműen a Közel-Kelet és általában véve Ázsia felé tolódott, tolódik. Mindezek ellenére azonban Ukrajna nagyon fontos ország maradt. Mi, közép-európaiak ezt természetesen fokozottan érezzük. A „független és stabil Ukrajna” minden közép-európai ország számára fontos és az egész közép-európai régió biztonságának egyik alapköve – olvashatjuk például csaknem mindegyik térségbeli ország biztonságpolitikai stratégiájában. Hogy miért? Brzezinski szavaival élve, „Ukrajna birtoklása nélkül Oroszország nem birodalom, vele viszont automatikusan azzá válna”. Ehhez mi még egy kis adag közép-európai cinizmussal hozzátesszük, hogy amíg létezik a „független és stabil” Ukrajna, addig Oroszország egyszerű geopolitikai okok miatt képtelen arra, hogy erősen beavatkozzon Közép-Európa ügyeibe – nézzünk csak a térképre. Természetesen hozzá kell tenni azt is, hogy bár Ukrajna független – a stabilitásról már lehetne vitatkozni –, nincs minden egészen úgy, hogy a helyzetet ideálisnak lehessen nevezni. Az ország külpolitikája eléggé lavírozó, s ez valamelyest érthető is, hiszen bár a „Nyugat” az állandó ideál, de Ukrajna gazdaságilag és energetikailag Oroszországtól függ, s ez rendkívül komoly tényező. Ukrajna egyrészt komoly kontingenssel van jelen Irakban (a második legnagyobb létszámú egység a lengyel szektorban), másrészt szinte senki nem tudja felmérni az ukrán–orosz katonai együttműködés szintjét. Ez részben szintén érthető, hiszen nagyon hosszú ideje meglevő kapcsolatokról van szó. A következő probléma, a demokrácia szabályainak betartása, ami a mostani választásokkal kapcsolatban is megfigyelhető. Bár Ukrajnában elméletileg szinte minden megvan, hogy az országot demokratikusnak lehessen minősíteni, valami mégiscsak hiányzik. Kicsit leegyszerűsítve úgy is lehetne definiálni a helyzetet, hogy formálisan szinte minden rendben van, csak a tartalommal vannak problémák. Összefoglaló néven az ilyen típusú demokráciákat nevezte anno Fareed Zakaria „illiberális demokráciáknak”. Ebből a szempontból Ukrajna nem igazán különbözik Oroszországtól... Összefoglalva tehát elmondható, hogy Ukrajnában semmi új a Nap alatt – természetesen fontos lenne, hogy a „demokrácia-barátabb” jelölt nyerje a választásokat, de egyvalami biztos: az ország még egy jó ideig sajátos „szürke zóna” lesz két világ határán.

A szerző külpolitikai elemző