Újra minden róla szól

Mindenki érzi, mennyire abszurd helyzet, hogy Szlovákia NATO-tagságának legfőbb zászlóvivője épp Mečiar lett. Talán a vezér tudja ezt a legjobban, s nagyon jól szórakozik rajta. Számára nem lelkiismereti kérdés ma mást mondani, mint tegnap.

Mindenki érzi, mennyire abszurd helyzet, hogy Szlovákia NATO-tagságának legfőbb zászlóvivője épp Mečiar lett. Talán a vezér tudja ezt a legjobban, s nagyon jól szórakozik rajta. Számára nem lelkiismereti kérdés ma mást mondani, mint tegnap. Harsány kampánnyal pár hónap alatt ismét védekezőállásba kényszerítette a kormányt, amelynek erejéből csak annyira futja, hogy egy lépéssel lemaradva minderre soványka válaszokat adjon. Vagyis behúzták a csőbe. Mert ez a kabinet felelős azért, hogy itt még az ország egyik legfontosabb stratégiai célkitűzése, a NATO-tagság elérése is Mečiarról szól. Ezt a fonák helyzetet éppen Dzurindáék erősítik fel azzal, hogy minden nyugati politikustól, diplomatától megkérdezik, mi lesz az integrációnkkal, ha a HZDS visszatér a hatalomba, s elvárják a kínos helyzetbe hozott vendégtől, hogy Mečiar-ellenes kortesbeszédet tartson.

Legutóbb épp Lord Robertson volt az áldozat. A NATO-főtitkár tavasszal már értésre adta: Szlovákia felvétele a NATO-ba nem elsősorban annak a függvénye, hogy Mečiar visszatér-e a hatalomba. Ezt most nem ismételte meg, de közölte: a szövetségbe való belépés elsősorban a szlovák politikusoktól és választóktól függ, a polgároknak pedig azt ajánlotta, hogy majd nyitott szemmel szavazzanak. Nézőpont kérdése, hogy melyik tábor örülhet jobban az ilyen válasz hallatán. Dzurindáéknak talán az felelne meg a legjobban, ha a brüsszeli vezetők körbeutaznák az országot, és minden fal- főterén kihirdetnék: emberek, nehogy Mečiart válasszátok, különben kimaradtok a jóból!

Ideje lenne megérteni, Brüsszel nem fogja kikaparni a gesztenyét a tűzből ennek a garnitúrának, amely azt kiejtette a kezéből. A NATO-nak pillanatnyilag a kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy beavatkozzon a szlovák választási kampányba. Ennek a kabinetnek három éve és minden lehetősége, eszköze megvolt arra, hogy a nyugati demokráciákban teljesen szalonképtelenné vált Mečiarékat a visszatérés gondolatától is elriassza. De hagyta feledésbe merülni az előző ciklus visszaéléseit, bűncselekményeit, saját maga szabotálta el azokat a jelszavakat, amelyekkel megnyerte a ’98-as választásokat. Ezért bizony a 2002-es választások legnagyobb tétje nem

a NATO- vagy az EU-tagság lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?