Újabb szög a koporsóba

Főleg azért érzek lelkiismeret-furdalást a dolog miatt, mert szóban és írásban is gyakran siratom el a mozit, kesergek az érdeklődés hiányában elmaradt vetítések miatt, értekezek a „vászon-élmény” egyedi, képernyőn visszaadhatatlan mivoltáról, a semmihez sem fogható közösségi élményről, a vasárnapi családi matinék tovatűnt hangulatáról. És erre mit teszek? Bűnbe esek, rossz példával szolgálok, megdorgálás helyett megköszönöm az ingyen DVD-t az ügyes egyetemistának, aki szinte soha nem jár moziba, mondván, nincs neki arra pénze. Viszont valamennyi filmet premier előtt tölti le az internetről. Aztán a kollégiumi szobában a barátaival szépen megnézi.Tudják ezt a marketing-menedzserek, de még a jegyszedő nénik is. Már régóta nem csodálkozik senki sem a harminc-negyvenfős premierközönségen. Pozsonyban az üzemeltetők örülnek, ha egy-egy húzósabb estén összegyűlik az a harminc-negyven érdeklődő, akik már behozzák a vetítés költségeit. Egyébként ők sem elsősorban a filmre kíváncsiak, hanem inkább egymásra. Főleg fiatal párok vesznek jegyet a hátsó sorokba, és boldogan taperolják egymást, tisztára, mint a mozgókép hőskorában. A fővárosban a nagyobb helyeken tíz néző a minimum, ha nincsenek ennyien, el sem kezdik a vetítést. Tapintatlanság lenne feltenni a kérdést, mennyi a napi átlagbevétel. Információim szerint a pozsonyi multiplexek egyelőre úgy-ahogy tartják magukat, a kis artmozik pedig az egyetemistáknak hála, lassan újra életre kelnek, persze csak a megyeszékhelyeken, egyetemi központokban. Meg kell barátkozni a ténnyel, hogy a 21. század fiataljai már régóta nem moziban töltik a szabadidejüket, hanem otthon DVD-znek, letöltenek, másolnak, cserélgetnek. A mozi nem közösségi esemény többé. Még kevésbé vasárnapi családi program, hiszen négy személy részére, pattogatott kukoricával és kólával együtt 35-40 euróba is belekerül a kiruccanás. A mozi haldoklik. És most én is vertem egy szöget a koporsójába, mert nem tudtam ellenállni az ingyen DVD-nek. Ráadásul még tetszett is a film.