Új gyár, jobb fizetés?

A helyi autógyártók szövetsége régen mantrázza, hogy kevés a hadra fogható munkaerő, nagy a fluktuáció, a messzi Balkánról kell összeszerelő munkásokat hozni. Javaslatuk: erősíteni kell a duális képzést, hogy több helyi emberük legyen. Az egész egy nagy mesének tűnik, a gyárakban dolgozók szerint ugyanis már egykét nap betanítás után bárkit a szalaghoz állítanak, olyan nagy a munkaerőhiány. Az összeszerelőknél, ahol a legnagyobb a jövés-menés, minimális szaktudás szükséges, egy biztonsági öv becsavarozásához nem kell valakit négy éven át duálisan képezni. „Csak” jobban megfizetni. A szalagmunkások ugyanis sokszor épp azért állnak tovább, mivel egy viszonylag húzós melóért – nyolcórás műszakok, szinte el sem lehet lépni a szalagtól, precíz, és roppant monoton munka – nem kapnak annyit, amennyiért ezt hosszú éveken át csinálni lehetne. Persze egy ideig elegendő érv az is, hogy az embernek van munkája („hánynak nincs, és örülne ennek is”), ám pár hónap után ez kevés lehet. 

Ezen változtathat az indiai–brit gyár érkezése. Ha jobban meg tudja becsülni a dolgozók munkáját, közvetve a többi üzem munkásain is segíthet. Persze mindig benne van a pakliban, hogy az egyik gyár odébbáll, és keletebbre keres olcsóbb munkaerőt. Ez viszont az elejétől benne volt a pakliban, mindenki tudta, hogy a kevés hozzáadott értéket adó, összeszerelő munkára szakosodott üzemek csak átmeneti befektetésnek számítanak. Szerencsére az autógyártás nem teljesen ez a történet, 200–300 eurós fizetésemelés miatt nem racionális Bulgáriába szállítani egy komplex és bonyolult gyártási folyamatot lebonyolító gyárat. A lényeg, hogy lassan KözépEurópában is ki kellene lépni az olcsó munkaerőt piedesztálra emelő befektetésösztönzésből. 

Persze általában egy éhbérért dolgoztató invesztor is jobb, mint a semmi, de sikeres, elégedett, nem csak anyagilag gazdag társadalom nem építhető fel összeszerelő-műhelyek kizsigerezett, a nyugati viszonyokhoz mérten alulfizetett munkásaiból. Arról nem is beszélve, hogy míg a nagy befektetők támogatására minden kormányzat százmilliós adókedvezményeket és egyéb bújtatott extrákat adott, addig a helyi kis- és középvállalkozások csak álmodhatnak az állam pozitív hozzáállásáról. Pedig ők azok, akik nem fognak, mert tudnak összecsomagolni és pár országgal keletebbre költözni.