Új elemek a délvidéki kisebbségi stratégiában

Szerbiában most minden mozgásba lendült, különösen, hogy minap a Belgrád a hágai bírósággal való együttműködés elmaradása, huzavonája miatt két komoly figyelmeztetést kapott: az egyiket az Egyesült Államoktól (bizonyos pénzügyi támogatások leállítása), a másikat az EU-tól (Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselő látogatásának elhalasztása). A fejlemények a Kostunica-kormány helyzetét is megingatták, a G17 Plusz párt kilépéssel fenyegetőzik, ha nem történik előrelépés a háborús bűnökkel vádolt tábornokok kiadatása ügyében. Vuk Draskovics pártja (Szerbiai Megújhodási Mozgalom) is a múlttal való határozott szakítást sürgeti. Ez könnyen kormányválsághoz, újabb parlamenti választások kiírásához vezethet.

Ilyen körülmények között a kisebbségi kérdések némileg háttérbe szorulnak, a szerb politikusokat egyelőre az Európai Parlament tényfeltáró bizottságának érkezése sem érdekli igazán. Pedig a testület a hó végétől a Vajdaságban élő kisebbségek ellen elkövetett atrocitások felderítésén munkálkodik majd, kifejezetten negatív értékelés esetén pedig Szerbia sokat veszíthet. A háttérben azért persze zajlanak az események, s ezek valahogyan mind az új alkotmányhoz kapcsolódnak. Zoran Lutovac, Borisz Tadics államfő személyes tanácsadója ugyan váltig hangsúlyozza, a készülő dokumentum „az emberi és kisebbségi jogok legmagasabb mércéit” szavatolja, továbbá „nem irányoz elő az érvényesnél alacsonyabb szintű jogokat”, a Balkánon azonban ez nem számít többnek jóindulatú ígéretnél. A vesztenivaló viszont nem kevés, hiszen amíg 2000 októbere előtt a kisebbségi jogok állapotát a gazdasági és politikai zárlat, tehát a nemzetközi izoláció határozta meg, addig az azt követő esztendőkben az előírásokat az európai elvárásoknak megfelelően hangolták össze, s az autonóm tartomány illetékességét is viszonylag megnyugtató módon szabályozták (omnibusz törvény). Megkezdte működését a Magyar Nemzeti Tanács is, amely egy tényleges autonómia lehetséges vázát képezheti. A dolgok intézését viszont nehezíti, hogy a legutóbbi választások során a vajdasági magyar nemzeti pártok egyikének sem sikerült képviselőt juttatni a szerb parlamentbe. Mentő körülmény, hogy az érdekképviseletek legjelentősebbikeként a Vajdasági Magyar Szövetség lényegében megőrizte pozícióját a tartományi parlamentben. Ettől függetlenül tény, hogy a VMSZ teret veszített, politizálásában ezért máris érezhető a hangsúlyeltolódás. Miután a Kasza József nevével fémjelzett párt kiszorult a szerb szkupstinából, a kisebbségvédelem érvényesítése érdekében erőteljesebben kellett nyitnia kifelé. A jövőben így a VMSZ a Vajdasági Képviselőházban való befolyása mellett mindenképpen számít a nemzetközi közvéleményre (egyes témák internacionalizálása), Magyarország hatékonyabb politikai, erkölcsi és anyagi támogatására, a december derekán megalakult magyar–szerb kisebbségi vegyes bizottság munkájára, valamint a hó elején Szabadkán létrejött határon túli magyar szervezetek fórumára. Nem vitás, a szövetségesek segítségét főként a körvonalazódó kulturális autonómia megvalósításánál igényli majd, továbbá esedékes a Magyar Nemzeti Tanács jogkörének bővítése, hasonlóképpen a fontos kérdések esetében a vajdasági magyar pártok közötti konszenzus. Az autonómia és a kettős állampolgárság vonatkozásában létre is jött a gyors megállapodás. Eltérnek azonban az álláspontok például az új szerb alkotmány kérdésében, Ágoston András VMDP-je például párhuzamot vonna a koszovói szerbek és a vajdasági magyarok között, míg a VMSZ a helyzet rendezésénél kerülné ezt a modellt. Ezek azonban árnyalatnyi ellentétek. A december 5-i magyarországi népszavazás nyomán a Délvidéken egyébként is egy dacos „csakazértis” szemléletmód kerekedett felül, amely persze új megoldási lehetőségek után is kutat. Ennek záloga mégis a rövidesen elkészülő új szerb alkotmány. Ha annak keretében kiteljesedik Vajdaság törvényhozói, végrehajtói és igazságszolgáltatási funkciója, a vázolt stratégia megvalósulása nem is reménytelen.