Tudjuk tartani az irányt?

Az utóbbi napok szakadó hóesésében, az üzembiztosan összeomló tömegközlekedésben szinte alig hisszük el, hogy a búcsúzó esztendő 1860 óta globálisan a legmelegebb év volt. Valami hasonló ellentmondást érezhetünk akkor is, amikor a januári fájdalmas áremelések sorozatának ismeretében kijelentjük: Szlovákia 2005-ben, ami a gazdaságot illeti, kimagaslóan jó évet zárhatott, sőt jövőre szintén biztatóan alakulhatnak dolgaink. Az infláció ugyan megugrik, ami a reálbérek cammogó növekedését engedi csupán, azonban mindent egybevetve maradunk a felfelé ívelő pályán. Ha ez a nem túl sok bátorságot igénylő prognózis valóra válik, akkor a korona fokozatos erősödése révén nyáron, a külföldi kirándulások idején legfeljebb 37,50-et adunk majd az euróért. Ami különösen fontos, hogy a tartósnak tűnő felívelés nem mesterséges injekciókon, állami nagyberuházásokon, túlköltekezésen alapul, mint a Mečiar-korszakban, hanem valós pilléreken, a fokozatosan egészségessé váló gazdasági szerkezeten. A lakosság szintén érzékeli a pozitív irányú fejlődést. A napokban közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint hosszú évek után először fordult elő, hogy 10 megkérdezett polgárból 6 azt válaszolta, háztartásának pénzügyi helyzete idén nem romlott, sőt egyenesen javult.

Persze, az összességében pozitív kép ellenére Szlovákia még mindig a sereghajtók közé tartozik az Európai Unió nagy, sokszor civódó családján belül. Még ha tartjuk is a mostani lendületünket, és ezt az ütemet kivetítjük a jövőbe, akkor elméletileg csupán 2031 és 2033 között érjük el a régi, tizenöt tagú unió átlagos életszínvonalát.

Kellemetlen tény, hogy amikor Szlovákia lendületes gazdasági növekedéséről, 17 ezer korona körüli átlagbérről beszélünk, akkor rögvest hozzá kell tenni: ez igaz, viszont döntően a nyugat-szlovákiai régióra, azon belül is a tágabban értelmezett fővárosra korlátozódik. Az említett átlagbér is csalóka, hiszen a munkaviszonyban lévők közel kétharmada ennél kevesebbet keres. Ráadásul a szlovák futurológiai társaság szerint napjaink átlagfizetésének vásárlóértéke alig éri el a rendszerváltás évében, azaz 1989-ben kapott javadalmazás 90 százalékát. Továbbá kirívó ritkaság, hogy ilyen kis területű országon belül ekkorák legyenek a regionális különbségek, mint éppen nálunk.

A legkézenfekvőbb különbség a bérek terén mutatkozik: míg Pozsonyban az átlagfizetés már 22 ezer 500 korona körül mozog, addig az e téren leginkább elmaradott Eperjesi kerületben az átlag alig 12 ezer 500 korona. Ráadásul úgy tűnik, a leszakadó térségekből a leginkább képzett, fiatal munkakeresők elvándorolnak a megyeszékhelyekre, a fővárosba, esetleg külföldre.

Mivel parlamenti választási év előtt állunk, ezért természetesen autópálya-szakaszok látványos átadásainak sem leszünk híján, a kultúra iránt vonzódó választópolgár szívét pedig már a 20 éve épülő Szlovák Nemzeti Színház átadásával dobogtathatják meg. Az előttünk álló év egyetlen kiszámíthatatlan és komoly belpolitikai fejleménye az őszi parlamenti választás lesz. Egy bizonyos, hogy ha a voksolás eredményeképpen valóban a mindenkinek mindent megígérő Smer alakíthat kormányt, és annak vezére, a díszzsebkendős savanyú uborka lesz a miniszterelnök, akkor az eddigi fáradozások, megszorító intézkedések jórészt értelmüket veszthetik, és zsákutcával végződő tévútra léphetünk.

Reméljük, nem így történik, és végre a húzd meg, ereszd meg időszak, az atipikus megoldások korszaka lezárul, és lassan betagozódunk a bár kissé unalmas, ám normális országok családjába.