Trükk redőnnyel

Ó, te tudomány és technika, tisztes iparosság és remek kézműves munka diadala, drága redőny! Te, fényszűrő és enyhet adó, te, agyzsibbasztó forróságnak megálljt parancsoló, hűs félhomályt varázsoló pompás találmány, áldott legyen kacsója a mesternek, ki téged felszerelt, mártózzon pezsgő habokba kecses najádokkal, kortyoljon nektáros teát, élvezze munkája gyümölcsét örökkön-örökké! De pillantsunk a roló mögé, nézzük, mi történt legutóbb. A mester bekopogott régi kuncsaftjához, nem kívánja-e felújíttatni redőnyeit, most rendkívül kedvezményes árnyékgyártás van, perzselő nyárban bűn lenne ezt nem kihasználni, különben is látja, hogy a redőnyök alsó része már kopott, foghíjas, a hét végére már negyven fokot jeleznek, de ő most itt és azonnal, potom ezerötért azonnal cseréli, hülye, aki nem kap rajta. A kuncsaft szelíden, de határozottan tuszkolja ki a kapun a redőnyök urát, mondván, per pillanat egy fityingje sincs, még részletre se, a szoci már messze, a nyugdíj még a délibábos távolban, itt most nem lesz üzlet, ne rámenősködjön a kedves szaki. – Ha nem, hát nem – ül be furcsa vigyorral kocsijába a kisiparos és elrobog. Egy hét múlva kuncsaftunk már kora reggel Pozsonyba utazott, hogy családi ügyeit rendezze, lótott-futott egész álló nap, és sejtelme sem volt arról, mi zajlik éppen akáclombos portáján. Mesterünk ugyanis aznap reggel széles mosollyal robbant be hozzájuk, frissen, üdén, mint a hajnali harmat, kuncsaftunk lányának és fiának csak annyit mondott: már megegyezett a mamával, itt most szerelni fog, lecseréli azokat a fránya, kopott részeket, aztán hűsölhetnek napestig a fiatalok... – Na de, kérem, nekünk a mami semmi ilyesmir#l nem szólt, egyáltalán nem vártunk redőnyszerelőt... – kapkodta a levegőt az ifjú pár. A szaki összevonta a szemöldökét, mint Rózsa Sándor, és rájuk förmedt: – Naná, hogy megrendelte, hívjuk fel mobilon, ha nem hisznek nekem! Nosza, kapták a maroktelefont, felcsörgették a mamát, ám még mielőtt beszélhettek volna vele, a szerelő kikapta a kezükből, és ő tárgyalt a kuncsafttal. Bemutatkozott, s azonnal megkérdezte, hol is tartózkodik most a kedves mama, majd a választ meg sem várva hadarta, hogy: rendben, akkor már cseréli is a rolóelemeket, amennyiért megegyeztek, hát persze, csókolom, minden oké lesz, viszlát. – Nem megmondtam? – fordult még a fiatalokhoz, aztán fütyörészve, de villámgyorsan nekilátott, bekasszírozta a lóvét, és pá, puszi, pá, elsuhant. A mama este ért haza, de az ominózus telefonból – noha alig értett belőle valamit – már rosszat sejtett, s ez a sejtés már tényként ott virított az ablakokon. Persze, ma már csak nevet rajta, de azért fejcsóválva néha eltűnődik az árnyékban, hogy lehet valaki ennyire szemtelen. Hiába, kemények a piac törvényei, de nekem ezek után ne mondja senki, hogy hűvösben nehezebb agyvérzést kapni. A mester korunk bájos gyermeke, s egy biztos: ezzel a hozzáállással még sokáig nem kell lehúznia a redőnyt.