Tragikus szuverenitás vár Irakra?

Nem lehetett könnyű összeállítani az iraki kormánylistát, politikai patikamérleg kellett ahhoz, hogy az ország síita többsége mellett a szunnita kisebbség jogai se szenvedjenek csorbát, azon felül képviselethez jussanak a kurdok, elijesztve ez utóbbiakat az önállósulás gondolatától.

Ugyanakkor figyelembe kellett venni a törzsi méltóságok előjogai mellett azok igényeit, akik emigrációba menekültek vagy kényszerültek, és nem lehetett elfeledkezni a női politikusokról sem. Befolyásolja-e az elnökválasztási kampányt az iraki helyzet és az Egyesült Államok ottani szereplése?

Icipici hír volt a múlt héten egy dél-dakotai választás, egy Parker nevű városkában a washingtoni kongresszus megürült képviselői posztjára választottak a polgárok. A városka történetében először fordult elő, hogy hölgyet delegáltak a Capitolium dombjára, a Kongresszusra. Ráadásul demokrata párti hölgyet, egy olyan vidéken, ahol hosszú idő óta a republikánusok szoktak győzedelmeskedni, és ahol mindmostanáig Bush elnöknek állt a zászló. A demokrata jelölt ugyan alig háromezer vokssal győzte le republikánus vetélytársát, de legyőzte, azért, mert honfitársai elégedetlenek voltak, no nem a helyi, hanem az országos politikával, pontosabban országuk külpolitikájával, még pontosabban Bush elnök iraki politikájával.

Ez a picinyke város, mint csepp a tengerben mutatja az amerikai közvélemény, közhangulat változását. Bush elnöknek a dolgok mai állása szerint még nem kell különösebben aggódnia a novemberi választás miatt, elemzők szerint jó az esélye arra, hogy újraválasszák, de ahogy ezt Zbigniew Brezinski, Carter elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója is megfogalmazta: sorsa, mármint politikusi sorsa Iraktól függ. Ezt nyilván maga Bush elnök és csapata is jól tudja: „Az elnök gazdaságpolitikája jó, azt jól csinálja, sőt, ha figyelembe vesszük a 2001. szeptember 11-i merényletek pusztításait, rombolását, akkor dicséret illeti Bush elnököt, az adópolitikája pedig kifejezetten népszerű, egyszóval ha elveszíti a választást, annak egyetlen oka lesz, és ez az iraki háború." Ezt Jim Pinkerton mondta, aki Ronald Reagan és az idősebb Bush kormányzatában dolgozott, részt vett a republikánus elnökök kampányaiban, és most pedig az Új Amerika Alapítvány munkatársa Washington. Ez az Új Amerika Alapítvány afféle agytröszt, amelyből bizony nagyon sok van a fővárosban.

„Bush elnök nyilvánvalóan kalkulust készített, és tudja, hogy ki kell vonulnia Irakból" - mondta Jim Pinkerton, aki szerint azonban az elnök ezt nem fogja beismerni, nem mondja ki, de így tesz, hiszen csaknem naponta 2-3 amerikai hal meg Irakban, állandósultak a merényletek, mindent elönt az erőszak, és a televíziók közvetítik az iraki gyerekek üdvrivalgását, amint felrobban egy amerikai autó vagy tank. Ez sokat mond arról, hogy mennyire népszerűtlen is az Egyesült Államok, Bush elnöknek tehát minimalizálnia kell az amerikai veszteségeket, áldozatokat, hacsak nem teljesen meg kell szüntetnie őket.”

Vajon tartható-e a politikai menetrend, és tartják-e majd? „Igen, ez amerikai érdek, sőt Bush elnök személyes érdeke. Az új iraki kormány felállása ugyan győzelem Bush számára, de kicsiny győzelem - értékelte a múlt hét nagy eseményét Jim Pinkerton. Ez az első lépés, bár az irakiak ezzel nem különösebben törődnek, legalábbis az irakiak többsége nem törődik ezzel, mert ez változás ugyan, de csupán kicsiny változás az iraki szuverenitást illetően.”

Szó, ami szó, az új iraki kormány összetétele kavart némi vitát, az elnök nem a tudósember lett, akit eredetileg kiszemeltek, a kormányfő is az utolsó pillanatban a viszonylagos ismeretlenség homályából került elő, legalábbis a nagyvilág előtt viszonylag ismeretlen volt Ijad Allavi, a kormányfő, akiről mindösszesen annyit lehetett tudni, hogy bírálta az amerikaiak és szövetségeseik jelenlétét Irakban. De azért az is rögvest kiderült róla, hogy Amerikában tanult, mérnökember egyébként, és most is igencsak erős amerikai kapcsolatokkal rendelkezik. Felmerül hát a kérdés: vajon mennyire független, mennyire lehet független?

„Szerintem ez egy bábkormány, nem is hiszem el, hogy Bush elnöknek ne lett volna szava a kormánytagok kiválasztásában, másrészt pedig úgy gondolom, hogy a valódi hatalom ma Irakban nem más, mint az amerikai hadsereg és az amerikai pénzügyi segítség. Az amerikaiak ugyanis bármelyik pillanatban kiállíthatnak egy egymillió dolláros vagy akár tízmillió dolláros csekket bárkinek, akinek jónak látják Irakban. A pénztárca és a hadsereg hatalma mellett ugyan mi más dönthetne, mi más számíthatna?" - fogalmazta meg érveit és egyúttal kételyeit is Jim Pinkerton, és hozzáteszi: ilyen feltételek mellett ugyan kit érdekel, hogy milyen névtábla is van az elnöki palota ajtaján?

Mi lesz a következő lépés? „A következő lépésnek a béke és a rend megteremtésének kell lennie, és ebben sok feladat hárul az iraki kormányra is. Ez nem lesz egyszerű, nehézségekkel is járhat egy kivonulás. Ami most Irakban történik, az többé-kevésbé Jugoszláviához hasonlítható, Jugoszláviában a kommunista uralom megszűnése után az országban polgárháborúk robbantak ki, és a háborúskodás csaknem egy évtizedig eltartott. Erre számítok Irakban is, sőt akár még arra is, hogy Irak az egykori Jugoszláviához hasonlóan szétesik. Mindenesetre tragikus szuverenitás lesz ez - mondta.