Tragikus szilveszter

Lett. Tíz perccel éjfél előtt dollárbankjegyek kezdtek hullani az égből. Csak úgy cikáztak a levegőben, és nem lehetett azonnal látni, hogy hamisak, illetve tulajdonképpen szórólapok, amelyekkel egy szórakozóhelyet hirdet a tulaj. Én is találkoztam már ilyen ötlettelen reklámcédulákkal, csak azok eurós bankjegyre hajazva hirdettek valami nyerési lehetőséget. Játékpénz is volt a kezemben, amellyel gazdálkodni taníthatjuk gyermekünket, azok a bankjegyek jóval kisebbek a valódiaknál, és persze nem szórják őket a tömegbe. Akinek egy kis esze is van, egyébként sem csinál ilyet.

Sanghajban szilveszter éjjelén agyontaposták egymást az emberek azokért a bankjegyekért. A hírek 36 halottról és 49 sebesültről szólnak, a legfiatalabb áldozat 12 éves. Főleg azok haltak meg, akik menekültek volna, azaz szembe fordultak a tömeggel, amely elsodorta őket. Legalábbis ezt állítják a szemtanúk. És azt is, hogy elég volt egyetlen pillantást vetni a szórólapokra, hogy kiderüljön, nem igazi pénzről van szó.

A hivatalos szervek tegnap már cáfolták ezt a verziót, a videofelvételeken állítólag látható, hogy a tömeg már tíz perccel a „dolláreső” előtt megmozdult, az emberek taposták egymást, és a szokatlan reklámakció csak tetézte a káoszt. Akárhogy is volt, hatalmas szervezési hiba történt. Kevés volt a rendfenntartó és jóval több embert engedtek a sétányra, mint amennyien biztonságosan elférnek.

Aki volt már nagy tömegben, tudja, milyen nehéz talpon maradni a szorosan egymásnak préselődő testek között, ha az embermassza ide-oda hullámzik. Én csaknem tizennyolc évvel ezelőtt éltem át halálfélelmet egy rockkoncerten, ahol szintén sokkal többen voltunk a kelleténél. Aki elvesztette az egyensúlyát, rongybabaként sodródott, és ez volt a jobbik eset. Aki a földre került, arra a többiek akaratlanul is rátapostak, hiszen őket is vitte a tehetetlenségi erő. Maximum öt percig tarthatott az egész. Egy ordító, sikoltozó emberkupac közepén találtam magam, alattam is, felettem is testek vonaglottak. Álljatok fel, álljatok fel! – hallottam magam körül, és szerencsére sikerült felállnom. Kisebb zúzódásokat, karcolásokat leszámítva senkinek nem történt baja. De a páni félelem valószínűleg örökre bennem marad. Ezzel az életre szóló tapasztalattal a hátam mögött más szemmel nézem az ilyen tragédiákról szóló híradásokat. És óvatosabb is lettem: mindig a tömeg szélén maradok, nem merészkedem a „sűrűbe”. Még akkor sem, ha kevesebbet látok...