TÓTH MIHÁLY

Zsidó barátomtól a komáromi szoborállítás harmadnapján levelet hozott a posta. Arról számolt be, amire Cirill és Metód megérkezésekor senki se lett figyelmes. Se a Matica tisztségviselői, se a titkosszolgálat (bizonyára) kiküldött tisztje, se a politikusok, se az akció meghiúsítására (hiába) kivezényelt kordon valamelyik láncszeme.

A levél arról szól, hogy a sokadalom kellős közepén a zsidó egyházközség egyik fiatal tagja odalopakodott a gárdista egyenruhában grasszáló csapat közelébe, és egyetlen céllal szimatolni kezdett. Vajon 2. világháborúból maradtak vissza ezek a rohamosztagos uniformisok, vagy a közelmúltban készültek? A Hlinka-gárda teljes leszereplése óta 58 év telt el; az egyenruhák környékén a naftalin szagának jelenléte vagy hiánya perdöntőnek tekinthető. Egyértelműen megállapíttatott, hogy a fess fiúk egyenruhájának szövete a közelmúltban készült. Nyoma se volt ott a naftalinszagnak. Nem éppen világrengető közlés, de alaposan felajzotta érdeklődésemet. Nagyobb mértékben, mint a sajtóhír, hogy a zsidók szlovákiai szervezete fajgyűlöletre uszítás miatt feljelentést tett, vagy hogy politikusaink közül ugyanebben az ügyben senki nem tett feljelentést, az sem, aki a jelenést saját szemével látta.

A naftalin szagának hiánya azt bizonyítja, hogy a dél-szlovákiai metropolisban Hlinka-gárdista egyenruhában díszelgők nem öregapjuk uniformisát húzták elő az almáriumból, és nem felmenőjük csizmáját suvickolták fényesre. E gondolatmenet – ha akarom, ha nem – annak megállapításáig vezet, hogy nálunk valahol működnie kell egy úriszabóságnak, amelynek szabászai szélsőjobbira vették a figurát. Akár átvitt értelemben, akár szó szoros értelmében vesszük, mindenképpen elgondolkoztató.

Nézegetem a sajtóban közölt fényképeket a komáromi szoborállításon megjelent gárdista unokákról. Hol is láttam már hasonló figurákat? Aztán leesett a tantusz. Nemrég a Budai várban is az övékéhez hasonló öltözékben díszelegtek az ifjú szélsőjobboldaliak. Szintén nem naftalinban megőrzött formaruhában. Egy közepes rátermettségű fiatal történész három nap alatt dokumentálva be tudná bizonyítani, hogy mind a szlovák, mind a magyarországi szélsőjobb úriszabói Hitler rohamosztagosainak egyenruha-szabászánál tanulták a mesterséget.

Csodálkozunk, hogy ilyen hirtelen megjelentek ezek az egyenruhák. Persze, Pozsony lakossága már 1939 tavaszán is csodálkozott, honnan került elő egyik óráról a másikra az a sok stramm gárdista egyenruha. Miként Budapest lakossága is csodálkozott 1944-ben, amikor a Horthy Miklós által nem igazán kedvelt nyilasok a szlovák gárdistákéhoz megszólalásig hasonló egyenruhában végigvonultak a városon. Fekete zubbony, sonkanadrág, fekete csizma. Nem egy világra szóló nyomozási bravúr, hogy az a zsidó fiatalember felderítette, családi holmi-e a gárdista egyenruha, vagy újonnan gyártott. Felderítette, hogy más a helyzet, mint 12-13 éve volt, amikor még naftalinból elővett öregemberek asszisztáltak egy-egy tisoista emlékmű leleplezésénél. Viszont mindenképpen el kell ismernünk, hogy a 2. világháború óta a zsidók orra fölöttébb érzékenyen reagál némely egyenruhák szagára.