Tojások és célpontok

<p>Végre hozzánk is betört a tojásdobálós sportág, melynek a többi visegrádi országban komoly hagyománya van. Igaz, a tojások még nem találták meg az igazi célpontot, pedig az már jelezte is: itt vagyok, rám lőjetek!</p>

A kormányfő kórlapjára újabb diagnózisok kerültek ezen a héten, ezzel pedig öles léptekkel közelít 90-es évekbeli elődje, bizonyos Vladimír Mečiar felé. Az egykori háromszoros miniszterelnök volt híres közéleti fabuláiról és összeesküvés-elméleteiről, persze neki könnyebb dolga volt, hiszen ő mondhatni kényszerből cselekedett. Az országot anno nem vette át olyan, viszonylag jó karban, mint kései utódja, jóval kevesebb mindent volt alkalma elrontani, de ennél többet kellett volna létrehoznia. Így amikor az eredmények elmaradtak, jöhettek a mesék. Ebben a műfajban viszont tényleg kiteljesedhetett a tehetsége.

Mesék viszont – hol volt, hol nem volt – most is születnek. Ezúttal éppenséggel a sajtó összeesküvéséről, mellyel sikeres és a nép által körberajongott kormányfőnket akarja politikailag likvidálni. Fico azt is tudni véli, mikor került sor az ellenséges erők összeröffenésére – kár, hogy erről maguk a résztvevők semmi sem tudnak –, és azt üzeni rosszakaróinak: itt vagyok, támadjatok! Csak egy feltétele van: rokonságát hagyják békén, a család szent és sérthetetlen, őrá koncentráljanak. „Én vagyok az önök célpontja, engem támadjanak” – üzente megalkuvást nem tűrő hangon.

Az első lövést mégsem ő kapta, hanem koalíciós pajtása, bizonyos Jozef M. Rydlo képviselő. A nemzeti honatyát – aki Svájcban volt feleségét fenyegette, professzornak hazudta magát, mások szövegeit saját neve alatt publikálta, illetéktelenül vette fel svájci rokkantsági nyugdíját és még folytathatnánk a sort – egy pozsonyi egyetemen dobálta meg tojásokkal fiatalok egy csoportja, amikor arról készült beszélni, miért is terjed ki olyan sok mindenre a képviselők mentelmi joga. (Talán azért is, hogy ne kelljen minden piti, Rydlo-féle csalási ügyben felelősségre vonni őket.)

A buta tojásdobálók valószínűleg azért vetemedtek ilyen cselekedetre, mert nem részesülhettek hazafias nevelésben. Ezt a problémát kívánja orvosolni Rydlo pártbeli elnöke és frakcióvezetője, akik közös parlamenti beadványát első olvasatban már meg is szavazta a törvényhozás. Ha februárban is hasonlóan gondoskodnak a képviselők, akkor április elsejétől – vigyázat, ez nem tréfa! – minden hét elején elénekelhetik a nebulók a himnuszt, és minden tanteremben megtalálhatják a címer mellett az állami lobogót, a himnusz szövegét, valamint az alkotmány bevezető szövegét. Egy ilyen környezetben szocializálódott fiatalember talán nem vetemedik tojásdobálásra, de valószínűleg jobban megbecsüli az állami vagyont is. Nem úgy, mint a tervezet kidolgozói – akik viszont szintén nem tehetnek arról, hogy fiatal korukban nem kaptak hazafias nevelést. A kör bezárul, de Slotáéknak hála, legalább a jövő fényes lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?