Tocsik és Szlovákia

Tocsik Mártát, az 1996-os év – legalábbis díjazását tekintve – sikerjogászát a bíróság bűnösnek találta és elítélte. Néhány munkatársát, az akkori pártpénztárosokat viszont nem. Schreiber úr, a volt sportoló és pénzember még rosszabbul járt. Felelősségre vonása elől a pilzeni kórházba menekült, az igazságszolgáltatás viszont nem gatyázott, és bevonultatta a rabkórházba. Két példa a szomszédoktól, két példa arra, hogy a sikert nem minden áron kell elérni, és igenis van büntetés. Tocsik kapcsán persze sokan emlegetik Kaya Ibrahimot vagy Josip Totot. Schreiber ügyében pedig talán elgondolkodik a cseh polgár, vajon hová lett az postabank 20 milliárdos hiánya, hány teli zsebet köszönhet az ország a közpénzeknek. Mindkét hírnek van azonban egy másik üzenete: lassan ugyan, de valami elindult és az „egyenlő és még egyenlőbbek” gyakorlata nem mindig jön be. Soha és semmilyen társadalmi rendszerben nem kerül bíróság elé minden bűnös. De egyszer el kell kezdeni... Éppen abban az időben, amikor Schreiber a rabkórház mentőkocsijában utazgatott a „bizniszklássz” helyett és amikor Tocsik az utolsó szó jogán elmélkedett az igazságszolgáltatásról, Pozsonyban Čarnogurský miniszter bevallotta: az állam nem rendelkezik megfelelő eszközökkel arra, hogy meggyorsítsa a Lexa-féle titkosszolgálat által jegyzett – máig csak feltehetően – bűncselekmények kapcsán zajló eljárásokat. A hosszas magyarázkodás egyetlen igazi üzenete: tisztelt polgár, ne reménykedj, úgysem tudod meg, részt vett-e az államhatalom egyik, adódból pénzelt hatósága köztörvényes bűncselekményekben. Ha egy ország állami szerve bűnözőket takargat, sőt aktívan vesz részt bűncselekményekben, az nagy baj. A Szlovákiánál kissé fejlettebb és demokráciában tapasztaltabb országokban az efféle cselekmények eredménye a közfelháborodás, a médiahadjárat és a gyors igazságszolgáltatás. Az állami szervek bűnözéséhez képest Tocsik gyenge amatőr, Schreiber ügyetlen muksó, Kaya Ibrahim meg ideiglenesen takarékra állított ügy. Pozsonyban már egy Tocsik-ítélet után is pezsgőt bontanék...

A szerző a Szabad Európa Rádió munkatársa