<p>Szeretem böngészni az újságoknak azt a rovatát, amelyben megemlékeznek a híres emberek születésének vagy halálának évfordulójáról. Ám az utóbbi időben néha csodálkozom a szerkesztők válogatásán.</p>
Több volt, mint feleség
Az emberiség javát szolgáló tudósok, művészek és egyéb fontos személyiségek mellett ugyanis egyre gyakrabban emlékeznek meg olyan, sokszor egészen fiatal emberek születésnapjáról, akiknek az az egyetlen érdeme, hogy épp sztárok, ami ugye, önmagában is köztiszteletre méltó munkásság és örök időkre szóló érdem. Arról nem is beszélve, hogy némely ünnepelt drogügyletbe keveredett, embert gázolt vagy adócsalást követett el. Ezért nagyon megörültem, amikor egy ilyen rovatban megemlékeztek Mileva Marić 1947. augusztus 4-én bekövetkezett haláláról. Aztán jött a hidegzuhany. Mileváról ugyanis csak annyit tartottak fontosnak megjegyezni, hogy Einstein első felesége volt. Ami igaz. De!
A szerb Mileva 1896-ban kezdte meg tanulmányait a zürichi egyetem matematika-fizika szakán. Itt ismerkedett meg a nála három évvel fiatalabb Einsteinnel. Hat évvel később félbe kellett szakítania a tanulmányait, így nem tudta megszerezni a hőn áhított diplomát. Úgy tért haza a nagyvilágból, mint egy rosszlány – gyerekkel a hasában, férj nélkül. Bár 1903-ban visszament Zürichbe és összeházasodtak, az önálló tudományos karriernek befellegzett. Az esküvő előtti közös munkáikat még Einstein-Marić néven hozták nyilvánosságra, de utána már csupán Einstein neve jelent meg a tanulmányokon. Mileva nem ellenkezett. „Mi ketten úgyis ein stein (egy kő) vagyunk”, mondta. Pedig ezek a munkák alapozták meg Einstein későbbi hírnevét, de csakis az övét! Ma már nehéz rekonstruálni Mileva érdemeit, de a hozzáértők úgy vélik, a matematikai vonatkozásokat dolgozta fel, s férje végső felfedezéseit ő bizonyította a matematika eszközeivel.
Első gyermekükön kívül még kettőt szült. A második beteges, állandó odafigyelést igénylő kisfiú volt (az anyja a haláláig ápolta őt), s Mileva a háztartás és gyermeknevelés mellett már nem igazán tudott részt venni a férje szakmai és társasági életében. Az első világháború kitörését követően az asszony és a gyerekek Svájcban ragadtak. Einstein ritkán küldött pénzt, így Mileva zongora- és matematikaleckékből tartotta el magukat. 1919-ben a férje elvált tőle. Csekély kárpótlás az elveszett álmokért, hogy az 1922-ben kapott Nobel-díjjal járó pénzt Einstein neki ajándékozta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.