Tarolt a Nagy Ő

A hosszú idő óta veretlennek tűnő Barátok Közt most első ízben elvesztette elsőségét. A TV2 Nagy Ő műsorának utolsó részét 754.000-rel többen nézték, mint az RTL Klub produkcióját.

A hosszú idő óta veretlennek tűnő Barátok Közt most első ízben elvesztette elsőségét. A TV2 Nagy Ő műsorának utolsó részét 754.000-rel többen nézték, mint az RTL Klub produkcióját. A sikeres romantikus 2.397.000 milliós nézettséget produkált, míg a szappanoperára „csak“ 1 millió 643 ezren voltak kíváncsiak.
A kereskedelmi televíziók számára kiemelten fontos 18-49 éves korosztályban is a TV2 műsora győzött. A Nagy Őt 1 millió 154 ezren követték figyelemmel, a konkurens kereskedelmi csatorna műsorát valamivel kevesebben, 814 ezren.
A TV2 sikere a Nagy Ő után is folytatódott az este folyamán, hiszen a Megasztár második adását mind a teljes lakosság köréből, mind a 18-49-es korosztályból többen nézték, mint a Vészhelyzetet vagy az utána kezdődő Szirénázó halál című filmet.
A zenei tehetségkutató műsorára a teljes lakosság köréből 1 millió 802 ezren nézték, míg a kórházi sorozatot csak 1 millió 512 ezren, azt azt követő filmet 940 ezren
A 18-49-es korosztályból a Megasztárt közel egymillióan nézték, azaz 998 ezren, a Vészhelyzet 891 ezer nézőt vonzott ebből a korosztályból, a Szirénázó halál csak 489 ezer nézőt érdekelt.
A közszolgálati adó mind a teljes lakosságra vetítve, mind a 18-49 éves kategóriában a harmadik helyre szorult.(l)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?