Tanfolyamra kéne járni

A szomszéd morgott, vénségére (elmúlt 50 éves) átképző tanfolyamra kell járnia. Félig rokkantnyugdíjas, azelőtt vasutas volt, mostanra semmi sem lett belőle. Van. Kosarat fonni tanul. Most már élvezi. Húsvétra már korbácskákat font néhány helyi szlovák legénykének.

Mindenkire ráfér egy kis tanfolyam. Tanulni sohase késő. Jó volna illem- és táncórákat adni néhány politikusnak, ahol elhangzana olyan tanács is, hogy hol, mikor, hogyan és mennyit szabad kampányolni. Mert ahogy nem való a sztriptíz temetésre kulturális programnak, úgy nem való a kampánybeszéd szavalóversenyre zárszónak. Ráadásul rossz szöveg, rosszul elmondva. Még szerencse, hogy a közönség járt illem- és tánciskolába, s nem fütyülte ki az illetékes elvtársat. Jaj, mit beszélek, az illetékes politikust. A közönség néhány tagja szíve baját és búját mondta el inkább. Hogy mi nincs. Hogy lassan pedagógusként inkább elmennek a kollégák Bécsbe takarítani. Merthogy egyetemista gyermekük van, és tandíj lesz, meg áremelések voltak. Meg jövőre is lesznek.

Aztán azon töprengenek néhányan, hogy hát kik is voltunk mi eddig. Afrikaiak nem lehettünk, bőrszínről nincs szó. Ázsiaiak sem vagyunk már, igaz néhány kis faluban még szép mongoloid, széles járomcsontú, kunosan fekete szemű menyecskék járnak vasárnap népviseltben templomba, de ez se igaz. Amerikáról szó se lehet, oda vízum kell, meg pénz, nekünk egyelőre egyik sincs, tehát amerikaiak sem lehetünk. Marad az európai. De hát eddig is itt éltünk. Csak a peremén. Hát ezután a közepe kéne a kalácsnak. Ahol a mazsola meg a túró van. Rá-gótanfolyamra kell járni. Meg esetleg nyalótanfolyamra. Hogy bejussunk. Berágjuk magunkat a mazsolához. Majdcsak a közepén találkozunk. Van, akit lenyelnek, van, aki hátulról küzdi fel magát. Van, aki meg még ezek után sem hajlandó önismereti tanfolyamra menni.

Vargáknak nem kell csizmatalpaló tanfolyam, színésznek se pincér-szakács, ne adj’isten cukrász-pék tanfolyam. Politikusnak, néhánynak, kell tánc- és illemóra. Meg retorika.