Tandíjak és plafonok

Ismerősünk néhány száz koronával kevesebbet utalt a számlájáról a lakáskezelőnek, ami miatt kapott egy arrogáns levelet egy ügyvédi irodától. A jogi bukfencektől, megalapozatlan fenyegetésektől sem mentes, helyesírási hibáktól hemzsegő felszólításért az iroda közel kétezer koronát számolt fel. Hű, az áldóját, mekkora hozzáadott érték! – kiáltottam fel, hiszen egy rosszul sikerült sokszorosítvány JUDr. aláírással nem is rossz kereseti lehetőség. Másik ismerősöm az átkosban politikai gazdaságtant végzett, ma egy pénzügyi szolgáltató menedzsere, és csak mosolyog, amikor a bankárszférát jókeresetű munkahelynek nevezem. Nőgyógyász barátom pedig (kis fizetés ide, kis fizetés oda) olyan helyeken nyaral, ahová a bérből élő ember csak ujjával a térképen jut el. Pedagógus ismerősöm évente elsüti a viccet: Tavaly Olaszországban nem voltam, az idén Görögországba nem megyek. Gyermekorvos ismerősöm azért tudja lelkesen végezni szakmáját, mert vállalkozó férje eltartja.

A közoktatás Európában honos porosz és monarchiabeli állami modellje közkinccsé tette a művelődést és felszámolta az analfabetizmust. Jómagam is alapvető jognak tartom a művelődéshez való jogot, ami azt jelenti, hogy a műveltségnek elérhetőnek kell lennie mindenki számára. Hangsúlyozom: a műveltségnek és nem a szakképesítésnek, mint ahogyan azt is hangsúlyozom: mindenki számára, nem a szűk és még mindig szocialista, korrupciótól nem mentes válogatási modell kedvezményezettjeinek (azaz a mai egyetemistáknak, igen uraim!) A felsőfokú műveltség ma sem ingyenes és ma sem hozzáférhető mindenki számára. Ma is csak tandíjmentes, de hogy az előképzés, a képzés és a képzés logisztikája mibe kerül, azt kérdezzék csak meg az egyetemisták szüleitől. Az iskoláztatás ma komoly családi teher, a demagógok csaholása ellenére is. A német iskolák tandíjmentesek, a német egyetemista lét viszont Európa legtöbbe kerülő életformáinak egyike. Ott sem adják ingyen. Lehet tandíjmentesen Csehországban tanulni, sok magyar diák mondhatná el, mennyibe kerül a prágai, brünni lét. Az a bajom a tandíjjal és a tandíjmentességgel, hogy egy modell kapcsán buta és demagóg érvelések hangzanak el nap mint nap, állítólag művelt emberek szájából. A „fizetni = minőséget kapni” ugyanolyan blődség, mint a „nem fizetni = így hozzáférhetővé tenni” egyenlet. Tüntetni is szabad, de akkor tessék mandátummal rendelkezni (sztrájkbizottság!), vagy lehet mandátummal érdeket védeni, de akkor nem lehet miniszteri kávézókban trécselni és fél évig napirenden veszekedni (egyetemek tanácsa!). És lehet politikai tőkét kovácsolni az ügyből (Szabad Fórum, Smer, kommunisták), de akkor jobb modellel kell rendelkezni, ami árnyékkormányban egy évvel a választások előtt úgymond úri becsület dolga. És lehet az egésszel semmit sem kezdeni, bebetonozni a használhatatlan akadémiai struktúráival együtt, de akkor a tehetségesebbje és okosabbja tíz éven belül másutt keresi boldogulását, és a tudás alapú gazdaság szép emlékké simul. S mindeközben lehet azon is morfondírozni, vajon hová züllöttek a honi alap- és középiskolák, amelyek színvonalát már valóban csak a jó értelemben vett őrültek képesek szavatolni. Amíg be nem szakad a plafon...