NOVÝ ČAS
A lap szerint a képviselők csak segítettek Szlovákiának, amikor elutasították a KDH magyar kedvezménytörvény elleni jogszabály-tervezetét.
TALLÓZÓ
NOVÝ ČAS
A lap szerint a képviselők csak segítettek Szlovákiának, amikor elutasították a KDH magyar kedvezménytörvény elleni jogszabály-tervezetét. – A javaslat ugyanis úgysem oldotta volna meg a státustörvény körüli problémákat, sőt, rontott volna Szlovákia tárgyalási pozícióján és fölöslegesen kiélezte volna a két ország közti viszonyt. Mindkettő az EU-csatlakozás küszöbén áll, az európai közösségben pedig nem divat a nacionalizmus. Ha a kedvezménytörvényt az Orbán-kormány nacionalista felhangjai kísérik, az elsősorban az ő problémája – nincs ok arra, hogy hasonlóan „nem modern módon” viselkedjen a szlovák politikai képviselet is. Ennek ellenére a szlovák politikát is ellentmondások jellemzik, s ez a HZDS példáján is bemutatható. A HZDS elnöke, Vladimír Mečiar „mérsékelten nyilatkozott a kedvezménytörvényről, s ugyancsak ismert, hogy a párt nyíltan beszél az MKP-val folytatandó választások utáni esetleges együtt-működésről is”. Ám a HZDS képviselői az ellentörvény parlamenti vitájában nem tudták megállni, hogy ne tegyenek tőlük megszokott nacionalista megjegyzéseket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.