Legalább 22 ember vesztette életét és legalább16 megsérült abban az autóbusz-balesetben, amely szombat este történt a Bolíviát Észak-Chilével összekötő főútvonalon, Santiago de Callapa mellett – közölték vasárnap a dél-amerikai ország hatóságai.
TRAGÉDIA: Legalább 22-en meghaltak egy buszbalesetben
A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetet egy kamion okozta, amely az útszakaszon érvényes tiltás ellenére előzésbe kezdett, majd összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő turistabusszal. Hozzátették, hogy eddig 14 holttestet, köztük a busz két sofőrjét tudták azonosítani. A chilei külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a halottak között egy, a sérültek között pedig öt chilei állampolgár van.
A rendőrség illetékese azt is elmondta, hogy a közelből a baleset helyszínére érkezett falusi lakosoktól érkezett bejelentés szerint a kamion csempészárut szállított. Ezért a rakományát még a baleseti mentés közben elégették, mivel az érintett útszakasz egyike azoknak a chilei kikötők felé vezető főútvonalaknak, ahol rendszeresen szállítanak csempészárut a sokszor illegális háttérrel üzemeltetett vagy lopott kamionok.
A bolíviai kormány adatai szerint mintegy 1400 ember hal meg évente közlekedési balesetek miatt a dél-amerikai országban, amit azzal magyaráznak, hogy sok esetben történik műszaki hiba, és a sofőrök sem mindig vezetnek az útviszonyoknak megfelelően.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.