TALLÓZÓ

ADEVARUL
Románia európai integrációját újabb viharfelhők fenyegetik – állapítják meg a román lapok, ismertetve a Brassó– Nagyvárad autópálya megépítéséről szóló, a kormány és a Bechtel amerikai cég által kötött szerződés ügyében napvilágot látott bírálatokat.

ADEVARUL

Románia európai integrációját újabb viharfelhők fenyegetik – állapítják meg a román lapok, ismertetve a Brassó– Nagyvárad autópálya megépítéséről szóló, a kormány és a Bechtel amerikai cég által kötött szerződés ügyében napvilágot látott bírálatokat. A Financial Timesból kiderül: Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa személyesen vizsgálja a 450 kilométeres, Romániát Közép-Európával összekötő útszakaszra szóló szerződést, miután bukaresti EU-diplomaták szerint a szerződés odaítélése nem volt átlátható. A 2,5 milliárd dolláros megbízást közbeszerzési eljárás nélkül kapta a jó politikai kapcsolatokkal bíró amerikai Bechtel vállalatcsoportnak. A román sajtó szerint az egész ügy bűzlik, az Adevarul úgy tudja: elegendő információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy Brüsszelt aggassza a dolog.

ATLANTIC NEWS

Augusztus közepén veheti át a NATO-vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő, az ISAF helyszíni irányítását az Eurohadtest vezérkara – adta hírül a katonai kérdésekre szakosodott brüsszeli hírügynökség. A lépés szimbolikus jelentőségű lenne: az Eurohadtest ugyanis – bár hivatalosan a NATO gyorsan bevethető alakulata – az önálló európai katonapolitika egyik megtestesítőjének számít. Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter rámutatott: a közös európai védelmi politika keretében a kontinens országai nem csak Európában avatkozhatnak be, ha érdekeik úgy követelik, hanem Európán kívül is, s az Eurohadtest esetleges részvétele az afganisztáni akcióban éppen ennek a bizonyítéka lesz. Az Eurohadtestet 1993-ban Franciaország és Németország hozta létre, s hozzájuk később még Belgium, Luxemburg és Spanyolország csatlakozott. Létszáma teljes feltöltöttség esetén 60 ezer fő. Brüsszeli források szerint az Egyesült Államok szívesen veszi az Eurohadtest afganisztáni szerepvállalását.

UNITED DAILY NEWS

A kínai hatóságok őrizetbe vettek három, Kínában tevékenykedő tajvani kémet – írta a kínai lap. A hír szerint mindhárom elfogott férfi a tajvani katonai hírszerzés munkatársa, s támaszpontokról, valamint haditengerészeti berendezésekről szerzett információkat Kínában. A csoport vezetője Nancsingban egy vállalatnál állt alkalmazásban, s a gyanú szerint emellett titokban információkat gyűjtött kínai katonai támaszpontokról. A lap ugyanakkor idézi a férfi feleségét is, aki szerint férje tavaly leszerelt a hadseregből, és nyugállományba vonult. A tajvani védelmi miniszter a hírszerzők biztonságára hivatkozva nem volt hajlandó kommentálni a történteket. Kína és Tajvan között nincs diplomáciai kapcsolat, s úgy tartják, mind a két ország intenzíven kémkedik a másik ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?