Ez vár az önfoglalkoztatókra

pénz euró

A Szociális Biztosító októberben közel 78 ezer önfoglalkoztatónak küld értesítést a társadalombiztosítással kapcsolatos változásokról és a biztosítási díjak összegéről. Mire kellene odafigyelniük az érintetteknek?

Azok az önfoglalkoztatók (szlovákul samostatne zárobkovo činná osoba, SZČO), akiknek idén június végéig meghosszabbították a 2023- as adóbevallás benyújtásának a határidejét, októberben kapják meg az értesítést a járulékfizetési kötelezettségükről. 

„A tájékoztatást automatikusan küldjük el, vagyis ezt nem kell külön kérniük” 

– mondta el lapunknak Martin Kontúr, a Szociális Biztosító szóvivője. Az érintettek minden szükséges információt megkapnak a biztosítási díjakra vonatkozó adóalapjuk és a társadalombiztosítási járulék összegéről. A kötelező szociális biztosítás létrejöttéről, időtartamáról vagy megszűnéséről és az október 1-jétől érvényes járulékfizetési kötelezettség összegéről október 21-éig értesítjük az érintetteket. Az információkat írásban vagy az elektronikus postafiókjukba kapják meg, ha ez utóbbit már aktiválták. 

Az önfoglalkoztatók először 2024. november 8-áig (2024. októberére vonatkozóan) fizetik be az újonnan megállapított biztosítási díjakat. Az önfoglalkoztatók kötelező társadalombiztosítása október 1-jétől lép hatályba azon természetes személyek számára, akik a 2023-as naptári évben 7824 eurót meghaladó jövedelemre tettek szert a vállalkozásukból, a 2023-as évre vonatkozó adóbevallásuk benyújtására meghosszabbított határidővel rendelkeztek, és 2024. október 1-jén érvényes engedélyük volt. Azok az önfoglalkoztatók, akik 7824 eurónak megfelelő vagy annál alacsonyabb jövedelemmel rendelkeztek, nem tartoznak a kötelező társadalombiztosítás hatálya alá, vagyis szeptember 30-ától számukra megszűnt a kötelező társadalombiztosítás hatálya. A 2024-es naptári évben a kötelezően biztosított önfoglalkoztató minimális havi adóalapja 652 euró, az ebből adódó biztosítási díj pedig havi 216,13 euró. A maximális havi adóalap 9128 euró, ami 3025,93 eurós havi biztosítási díjat jelent. 

Idén is elkészült az önfoglalkoztatók számára a biztosítási díjak tájékoztató jellegű kiszámításához szükséges kalkulátor, amit a Szociális Biztosító honlapján tettek közzé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?