Szociális érzékenység az oktatásban és azon túl

Különösen fontos volt Szarka László megjegyzése, miszerint 

a roma diákokat szeretettel lehet megszólítani. 

Azt hiszem, ezt sok lelkiismeretes pedagógus alá tudja támasztani. Más út nem is létezik, hiszen ha az iskolák egyszerűen csak „megőrzik” ezeket a diákokat az iskolaköteles kor végéig, akkor olyan nagyon sokat nem tettek értük. Jóllehet a „tevés” viszont nagy energiát, innovációt, fáradhatatlanságot és érzelmi intelligenciát igényel. Miért ennyire fontos ez?

Azt mondanám, minden egyes emberséges, a marginalizált romákkal rendületlenül dolgozó pedagógus modellértékű munkát végez, akár kapnak érte díjakat, akár nem (jellemzően nem). A szlovákiai magyar vidék komoly részét ráadásul olyan szociális problémák jellemzik, amelyek közül a romák helyzete az egyik legfontosabb, de nem az egyedüli téma.

Magányosság, függőségek, betegségek, egzisztenciális gondok, szétesett családok és közösségek, elidegenülés, leépülő intézmények. Íme néhány kulcsszó, amelyekről hosszú tényfeltáró, szociografikus könyveket lehetne írni a jelenben. 1990 óta nem az jellemezte mások mellett épp a magyar pártokat, hogy a szlovákiai magyar társadalomra ólomsúllyal nehezedő szocális gondokat kezelték volna. Természetesen egy akármilyen politikai párt nem tud szociális szolgáltató intézményeként működni, ámde lehet egy olyan politikai programja, ahol a maga korlátozott mozgásterében, de gondol a társadalmi „betegségekre“.

Szarka László „szeretetgondolata” tehát nagyon könnyen kiterjeszthető a szociális problémák egészére, például ilyen kérdések formájában: 

szeretjük-e egymást a dél-szlovákiai területeken? Szeretik-e az itt élő közösségeket azok a képviselők, akik így vagy úgy, de elvben őket képviselik? A „szeretés” mellett vannak még fontos kérdések... Ismerjük-e igazán önmagunkat? Sőt: érdekel-e minket egyáltalán, hogy miben és kikkel élünk együtt? 

Azt hiszem, jó eséllyel megkockáztatható, hogy nem nagyon lehet önfeledt „igen”-eket felelni válaszként egyik kérdésre sem. A borús „nem”-eknek annál nagyobb alapja van. Persze van példa a valós „igenek”-re is, sok helyen van meglevő, de mégis korlátozott aktivitás: legyen az a diákokért – köztük a romákért – szeretettel dolgozó pedagógus, az „ügyek”-ért kiálló civil, de lehetnek köztük még sokan mások, például az innovatív, környezet- és társdalombarát módon vállalkozók is.

Úgy érzem azonban, az egyre inkább az egyéni ambíciók kiélési terepévé váló politika mind között a legkevésbé érzékeny ebben az irányban. Szociális érzékenység (amely nincs szeretet nélkül) híján viszont nemhogy erős magyar, de jelentős, inkább területi alapon szerveződő regionális párt sem lesz többé a vidékünkön.