Szorul a hurok

A lemondott gazdasági miniszter nem gondolhatta komolyan, hogy nem fog kiderülni a sógor-komaság, hogy sógora takarítócégét juttatta hatalmas állami megbízáshoz. A Smer egyik alapító tagja (akinek a hírek szerint a postaládacégekkel is van tapasztalata) azonban valamilyen oknál fogva nem vette a fáradtságot, hogy a turpisságot csak egy kicsivel is jobban leplezze. Két magyarázat kínálkozik: az egyik, hogy Pavol Pavlis az átlagosnál is ostobább politikus, a másik az, hogy úgy ítélte meg, olyan erős a pozíciója a Smerben, hogy nem éri meg a leplezéssel fáradozni. S ez utóbbi, minden bizonnyal igaz is volt.

Csakhogy jött a Váhostav. Hogy a cég bajban van, amit a kis beszállító cégeinek rovására akar orvosolni, jó ideje ismert volt mindenki számára, aki egy kicsit is jártas a bizniszben. Természetesen tudta Fico is. Nem tett semmit. Noná, hogy nem, hiszen Široký cégéről volt szó. Ki hitte volna, hogy ebből ekkora botrány lesz? Ezt még a tökéletes politikai érzékkel megáldott Fico se látta előre, még két héttel ezelőtt sem. S a váratlan helyzetek váratlan megoldásokat produkálnak. A nép haragjától tartva Fico kénytelen egyre szorosabban a falhoz szorítani a Smer mecénásának tartott Širokýt. Igaz, ez a szorítás még nem fáj, csak kellemetlen – még egy Široký formátumú kaméleonnak sem lehet kellemes, ha az ország első számú szemétládájának kiáltják ki, pláne hogy eddig a hokitribünök fényéhez volt szokva. S még messze nincs vége a történetnek. Nem tudni, meddig hajlandó elmenni Fico, hogy mentse az arcát, pontosabban, meddig mehet el. Mert nyilvánvaló, hogy ezek ketten eddig szép szimbiózisban éltek, ahogyan az is világos, hogy mindkettejüknek van elég eszközük ahhoz, hogy tönkretegyék a másikat. Ez azonban nagy valószínűséggel saját maguk számára is a véget jelentené. Ha Fico komolyan nekimenne a Váhostavnak, akkor minden bizonnyal Široký kitálalna a Smer finanszírozásáról, ami végzetes lenne Fico számára, de elzárná az állami csapokat a Široký-féle impérium előtt is. Így hát az elemi ösztön azt diktálja nekik, kerüljék a nyílt konfrontációt. Ám itt is érvényes: a politikában soha ne mondd, hogy soha (lásd Orbánt és Simicskát). Annál is inkább, mert a Smer háza táján egyre több a kétes ügy. Itt vannak például a földalaphoz kötődő kétes ügyletek a restituált tátrai telkekkel. Az első Fico-kormány idején ugyanezért mennie kellett a felelős miniszternek. De most leváltani az agrártárca vezetőjét rendkívüli csapás volna a Fico-kabinet számára, holott más megoldás nem igazán jöhet számításba. Az ügy külön pikantériája, hogy Ľubomír Jahnáteket Široký egyik legközelebbi emberének tartják.

Szorul hát a hurok Fico nyaka körül, s szinte lehetetlen megjósolni, milyen fordulatot vesznek az események. Talán mégis beigazolódik a prognózis, hogy az elvesztett elnökválasztás a vég kezdete volt. De az is biztos, hogy akárcsak a nagy előd, Mečiar esetében, hosszú folyamatról lesz szó, amelybe belefér akár néhány visszatérés is. Mert ne feledjük, a miniszterelnök messze a legrátermettebb politikus az újkori Szlovákia történetében, ráadásul rendkívül élvezi a hatalmat. Fico nem adja fel egykönnyen, erre mérget vehetünk. Ám megfelelő ellenfél hiányában végül saját magát lesz kénytelen elsüllyeszteni.