Szíriát csupán fenyegeti az USA

Az erős szavak, a diplomáciai nyomásgyakorlás és a sajtó spekulációi ellenére azonban egyelőre nem kell attól tartani, hogy újabb háború lesz a térségben. A Szíriával kapcsolatos amerikai bírálatok nem új keletűek, és végképp nem az iraki háború után születtek. Damaszkusz régóta szerepel a terrorizmust támogató országok listáján, amelyet az USA rendszeres időközönként közzétesz. Tény az is, hogy Szíria rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel – itt elsősorban vegyi fegyverekre kell gondolni (nukleáris fegyverei nincsenek és belátható időn belül nem is lesznek, mivel nem rendelkezik az előállításukhoz szükséges forrásokkal és technológiával). Mindezek ellenére a Szíriának szóló washingtoni bírálatok nem egy háborús készülődés kezdetét jelentik, hanem a diplomáciai nyomásgyakorlás eszközei, amellyel az USA két célt is követ. Az egyik, hogy valóban megakadályozza a Szaddám Huszeinhez hű iraki vezető személyiségek külföldre szökését, a másik, hogy demonstrálja a szíriaiak számára az új közel-keleti realitásokat és erőviszonyokat, röviden Washington megnövekedett súlyát a térségben.

Az újabb közel-keleti háborút előrejelzők ellen szól az is, hogy az USA már elkezdte legfontosabb csapásmérő egységeinek kivonását a térségből. A repülőgép-hordozó anyahajók, nehézbombázók átcsoportosítása a térségből saját, otthoni bázisaikra, illetve más térségekbe azt mutatják, hogy az amerikaiak nem készülnek komolyabb tá-madó hadműveletekre a régióban. Ugyanerre utal a térségben állomásozó szárazföldi erők jellegének fokozatos változása is. Ez azt jelenti, hogy a tengerészgyalogos hadosztályt, amely jelenleg Bagdadban állomásozik, és egyértelműen tá-madó hadműveletek végrehajtására van kiképezve és felszerelve – ezért békefenntartásra már „luxus” lenne használni – lépcsőzetesen felváltják olyan egységekkel, amelyek nem elsővonalbeli szerepet játszanak a hadműveletek során. További érv, hogy egy újabb háború már nem találna támogatásra Washington szövetségeseinél, legalábbis nem olyan mértékben, mint az Irak elleni akció. Ráadásul az iraki háború viszonylag erős támogatottsága azon a feltevésen alapult, hogy egy időben és térben korlátozott katonai akcióról lesz szó, amely néhány héten belül véget ér és célja „csak” Szaddám Huszein megbuktatása. Az elmúlt hetekben ez tulajdonképpen beigazolódott, de ezek után szinte mindenki nyugalmat szeretne a Közel-Keleten. Ez éppen úgy érvényes a világpolitika szereplőire, mint a gazdasági élet képviselőire. Egy Szíria elleni katonai akció olyan mértékű ellenzésre találna, amely már minden valószínűség szerint Washington számára is sok lenne. Természetesen az említett tényezők csak abban az esetben érvényesek, ha Damaszkusz „viselkedése” nem változik. A jelenlegi körülmények között azonban az amerikaiaknak sem áll érdekükben Szíria megtámadása. Ráadásul van még egy lényeges tényező, amelyben Szíria és Irak különbözik – a regionális erőviszonyok. Irak Szaddám Huszein elnöksége alatt szinte minden szomszédjára veszélyt jelentett. Ez érvényes volt még akkor is, ha az iraki hagyományos fegyverarzenál az első Öböl-háború óta sokat gyengült. Törökország – és talán Irán – kivételével Irak még az elmúlt hónapokig is erősebb volt minden szomszédjánál, ráadásul az Irakkal határos államok képtelenek voltak bármiféle szövetséget alkotni az iraki fenyegetés ellensúlyozására és esetleges elhárítására (ezért támogatta például Kuvait és a kisebb Öböl-menti fejedelemségek olyan erőteljesen a térségbéli amerikai jelenlétet).

Szíria esetében a helyzet teljesen más. Bár szomszédai közül Jordánia jóval gyengébb – ezért Amman erős amerikai kötődése – és Libanont gyakorlatilag Szíria ellenőrzi (még mindig nagyjából 20 ezer szíriai katona állomásozik az országban és a politikai befolyás is erős), a teljes kép egyáltalán nem kedvező Damaszkuszra nézve. A szíriai hadsereg az elmúlt másfél évtizedben gyakorlatilag elavult. Ezzel kapcsolatban nagyon találó az egyik libanoni vicc is, amelyben arra a kérdésre, hogy miért van még mindig Libanonban annyi szíriai katona, úgy válaszol, hogy azért, mert az elöregedett járműveiken már nem képesek kivonulni az országból. Ráadásul Szíriának a Közel-Kelet két katonai hatalmával, Izraellel és Törökországgal kell szembenéznie. Ez a két ország még külön-külön is sokkal erősebb, mint Szíria, ráadásul gyakorlatilag nagyon erős szövetség is fennáll közöttük, épp a szíriai (és részben iráni) fenyegetés ellensúlyozására és mindkettőt nagyon komolyan támogatja az Egyesült Államok. Egy ennyire kedvezőtlen stratégiai helyzetben Szíriának – amikor északon és délen is erősebb ellenféllel kell szembenéznie – gyakorlatilag minden áron el kell kerülnie, hogy még Washingtonnal is szembekerüljön. Természetesen ez a helyzet lehetőséget nyújt az Egyesült Államoknak, hogy hatékonyabban gyakoroljon nyomást Damaszkuszra. Amennyiben azonban a szíriaiak nem tesznek olyan lépéseket, amelyek komolyan veszélyeztetnék az amerikai érdekeket, az USA nem fog komolyabb akcióba kezdeni az ország ellen. Természetesen léteznek olyan ha-tárok, amelyek átlépése esetén a háború esélye megnövekedne – menedéknyújtás a volt iraki rendszer magas rangú képviselőinek, a terrorista hálózatok fokozott támogatása és a hasonló jellegű tényezők – azonban ez egyelőre nem fenyeget. Erre utal még végül az az amerikai bejelentés is, hogy az ország külügyminisztere, Collin Powell hajlandó lenne Szíriába látogatni a fennálló vitás kérdések tisztázására. Ez pedig nem arra utal, hogy az USA meg akarná támadni Szíriát, hiszen például Bagdadban nem igazán adták egymásnak a kilincset a magas rangú amerikai képviselők az elmúlt időben...