Szíria: szorul a diplomáciai hurok

A legrosszabb hír Szíria számára, hogy az USA és Franciaország közösen lép fel. Ezzel kapcsolatban két kérdés vetődik fel. Az egyik, miért éppen ez a két ország, a másik, miért közösen egy olyan kényes térségben, mint a Közel-Kelet, ahol az iraki háború kapcsán több hónapig a legkomolyabb diplomáciai ellenfelek voltak.

Az első kérdésre viszonylag egyszerű válasz adható. Napjainkban Washington minden olyan kérdésben érdekelt, amely valamilyen módon kapcsolatban van a Közel-Kelettel. A térség ugyanis egyike azoknak a régióknak, amelyek vitális jelentőségűek a legfontosabb amerikai stratégiai érdekek szempontjából, s védelmükért az amerikaiak akár katonai akciók megindítására is hajlandóak. Az USA-val kapcsolatban meg kell még említeni, hogy az iraki rendszerváltást követően Szíria az egyetlen ország a szűken vett Közel-Keleten, amely kifejezetten ellenséges az Egyesült Államokkal szemben (természetesen Iránt kivéve). Ezért az USA-nak érdeke, hogy „diplomáciai fronton” feltartóztassa Szíriát. Franciaország aktív lépéseit szintén több tényező indokolja. Libanon 1945-ig francia mandátumterület, de facto gyarmat volt. Mindenképp figyelembe kell venni tehát a történelmi összefüggéseket, amelyeket a többi érdekelt hatalom sem ignorálhat. Ráadásul a jelenlegi libanoni politikai elit még mindig viszonylag erősen kötődik Franciaországhoz. Figyelembe kell venni azt a francia igényt is, hogy Európának és ezen belül Párizsnak komoly súlya legyen a Közel-Keleten. Az iraki háború, az erős térségbeli amerikai katonai és politikai jelenlét gyakorlatilag megszüntette befolyását Irakban, és erősen korlátozta másutt is. Libanon és Szíria problémája maradt tehát az egyetlen, ahol Franciaország még döntő tényezőként léphet fel.

A másik központi kérdés, hogy több hónap (Irakkal kapcsolatos) diplomáciai csatározásait követően mindkét fél úgy érezhette, itt az ideje a kapcsolatok rendbetételének. Márpedig Libanon és Szíria esete ideális: mindkét országnak nagyjából megegyeznek az érdekei, és a többi érdekelt többsége is elfogadja őket. Ráadásul a rövid és középtávú problémák esetére hosszú távon a legtöbb kérdésben mégiscsak megegyeznek az Egyesült Államok és Franciaország, illetve az Európai Unió stratégiai érdekei. Ezek közé tartozik például a közel-keleti stabilitás, a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása, vagy egyes agresszívabb és ellenséges regionális hatalmak visszaszorítása, különösen a kényesebb régiókban. Ráadásul az USA-nak nagyon jól jön a francia támogatás és együttműködés, hiszen demonstrálhatja, a Damaszkuszra gyakorolt nyomás nem egyoldalú, és nemcsak az amerikai érdekeket szolgálja, hanem az európaiakat is. Az már csak többlet, hogy az európaiakon belül is Franciaországot, az örök „opponens szoros szövetségest” sikerült megnyerni.

Ebben a helyzetben Szíria mozgási lehetőségei igencsak beszűkültek. Azzal, hogy Washington és Párizs közös diplomáciai frontba tömörült, viszonylag magas fokú „legitimitásérzetet” sikerült kialakítaniuk. ĺgy a Damaszkusz elleni lépések a nemzetközi közvélemény számára is könnyen emészthetőek. Ráadásul Szíriának még az arab világot sem igazán sikerült maga mellé állítania. Ennek elsősorban szintén két oka van. Az egyik, hogy sok arab ország nem nézi igazán jó szemmel Szíria regionális hatalmi törekvéseit a régióban, elég csak Egyiptomot vagy Szaúd-Arábiát említeni. A másik, hogy az arab országok nem nagyon fogadták el Libanon szíriai megszállását, s az ottani erős szíriai katonai és politikai befolyást sem. Ráadásul közvetlen szomszédságában sem a legkedvezőbb Szíria helyzete. Libanonból kiszorulófélben van, bár azért még nem szabad lebecsülni a megmaradt szíriai befolyást az országban. Jordániával sem igazán jó a viszony, amelyet politikai, sőt (a múltban) fegyveres konfliktusok is tarkítanak, elsősorban a szíriai hegemonisztikus törekvések miatt. Még rosszabb azonban Damaszkusz kapcsolata a fennmaradó szomszédos országokkal. Irakban 150 ezer amerikai katona állomásozik, amihez nem kell különösebb kommentár. Marad még Izrael, amellyel Szíria még mindig „majdnem háborúban” áll. Ráadásul az izraeli gazdaság és hadsereg összehasonlíthatatlanul erősebb, mint a szíriai. És hogy teljes legyen a kép, Szíriának Törökországgal sem felhőtlen a viszonya, amelyet vízmegosztási problémák, hatalmi kérdések és a kurdok is terhelnek. Ráadásul Törökország és Izrael stratégiai partnerséget hozott létre – egyértelműen az eseteleges túlzott szíriai ambíciók letörésére (bár beszélhetnénk még Iránról is). Ebben a kedvezőtlen helyzetben – szinte teljesen izolálódva – Szíriának nem igazán van más választása, mint engedni a diplomáciai nyomásnak.

A szerző külpolitikai elemző