Szili, veled vagyunk

Egy, már Németországban élő haverom azt mondta, hogy esztétikai feltöltődésre jár haza Szlovákiába. Havonta egyszer kiül valamelyik pozsonyi térre, és nézi az embereket, mert Németországban ilyeneket nem lát, pedig ahol dolgozik, mindenféle náció megfordul. Mi megszoktuk a látványt, föl sem tűnnek már annyira a gyönyörű nők, csak a hiányuk, ha külföldön vagyunk. Mondjuk, a brit szigeteken.

Imádom az angol embereket, az angol kultúrát, különösen az angol filmet, az angol focit, az angol nyelvet. Dicséret az angol bankszektornak, precízen csinálják (ha Soros be nem kavar), tisztelet a brit demokráciának, hagyományainak, kalap le a Westminster apátság, meg a Buckingham-palota, meg a Tower előtt, nem sorolom tovább, mert egy könyvbe nem férne bele. Az angol humor elbűvöl, egy Monty Pythonért bármire képes vagyok. A családom él-hal az angol szalonnáért, az angol gyep mindenek fölött, a Mini Morris a világ legbájosabb autója, de ne dugjuk homokba a fejünket, mert ha beledugjuk, nem látjuk a körülöttünk lévő világot.

Én bizony Londonban nem láttam jó bennszülött nőt, csak külföldit, ázsiait vagy félvért. Németh Szilárd állítólag látott (született diplomata), igaz, keveset, legalábbis ezt állítja a The Sun. Az angol szépségkirálynő meg kikérte magának. Szívesen szerveznék a majd hatvanmillió angolnak egy exkurziót Pozsonyba, hogy tudják meg ők is, mi az a szép. Nem kell ezen megsértődni. Miért kellene mindig „politically correct”, értsd körmönfontan jelzésszerű megfogalmazásokba bonyolódnunk, miért nem lehet nevén nevezni a dolgokat? Ami jó, az jó, ami nem szép, az nem szép.

Szili, a pozsonyi szép nők bűvöletében (ilyen hőségben idegfeszítően öltöznek) üzenem neked, még ha nem mondtad is az angol nőkről azt, amit a The Sun leközölt, akkor is igazad volt.